Életének nyolcvanharmadik évében, rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa.
Admin Blogkalauz.hu bejegyzései
Államtitkár szorult vagonok közé
Az IMF helyett Szűz Mária hitelez, plágiummal küzdenek a politikusok, senkiből lettek a celebek. Egyebek mellett ez is az év tizenhetedik hete. Dumagyűjtemény.
A kínaiak már a reptéren vannak
Hét egyezményt – köztük a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával kapcsolatos megállapodást, a Huawei Magyarországon létrehozandó logisztikai központjával és a fővárost a Liszt Ferenc reptérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos egyezményt – írtak alá a Parlamentben.
Magyarország új dackorszaka
A Magyarországról az európai emberi jogi bírósághoz érkező kérelmek száma megugrott az utóbbi időben Strasbourgban, írja az ÉS-ben Magyar Gábor és Magyar György Dackorszak című cikkében.
Nem kérnek a telepprogramból terenyei romák
Bátonyterenye önkormányzata elvileg a helyi cigánytelepen élőket segítené egy pályázattal, de ebben a lakhatási gondokról szó sincs. Közösségi fürdő építéséről viszont van. A cigányok nem kérnek belőle.