Riport a felsőörsi tehetségközpontból, ahol zenét tanulhatnak hátrányos helyzetű gyerekek.
Admin Blogkalauz.hu bejegyzései
Gyurcsány csakazértis
Lejárt a fél év, frakciót alakított a Demokratikus Koalíció. Pedig nincs rá joga. Irány az Alkotmánybíróság.
A kutyái gyilkoltak, emberöléssel vádolják
Három nagytestű kutya halálra mart egy idős embert tavaly február végén Rózsaszentmártonban. Az ebek gazdáját gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettével vádolja a főügyészség.
A Heves Megyei Főügyészség vádindítványa arról szól, hogy a 34 éves rózsaszentmártoni S. Krisztián három csaknem 50 kiló súlyú kutyát tartott az ingatlanán, egy németjuhászt, egy argentin dogot és egy staffordshire-t. A helybéliek többször panaszkodtak, hogy a kutyák – Panda, Tyson és Picur – kiszöktek az utcára, hiszen szabadon mozoghattak a ház udvarán. Az is előfordult, hogy egyikük közterületen emberre támadt.
Új tanteremre gyűjtött a gimnázium
A gyöngyösi iskola igazgatója elmondta: legalább egy, 36 diákot befogadó komfortos teremre lenne szükségük.
Új tantermek kialakításához járultak hozzá azok, akik részt vettek a Berze Nagy János Gimnázium idei jótékonysági bálján. Czinder Péter igazgató elmondta: legalább egy, 36 diákot befogadó komfortos teremre lenne szükségük. A tervek szerint három kisebb helyiség átalakításával az elképzelést meg is tudnák valósítani. E beruházáshoz nyújt segítséget az a több százezer forintos adomány, amit az intézmény jótékonysági bálján gyűjtöttek.
Hat faluban lesz biztonságosabb a patakmeder
Ősztől elkezdik a Bene-patak takarítását. A feladatot már nem lehetett elodázni.
Kétszázmillió forintot nyert a Bene-patak medrének kikotrására az a két társulás, amely a beruházás megvalósítására jött létre. A víz útját Abasár, Visonta, Halmajugra, Detk, Nagyút és Nagyfüged belterületén teszik szabaddá, valamint, ahol szükséges lesz, ott hidakat, illetve egyéb vízi műtárgyakat is kijavítanak.