Domján Manó és Baglyas György ötlete – hogy a Józsefvárosban vezessenek városnéző túrákat – 2008-ban elnyerte az Év legígéretesebb fiatal vállalkozása címet, 2009-ben pedig az Európai Bizottság „Jó Gyakorlatként” azonosította tevékenységüket. Tegnap a New York Times írt róluk és persze a nyolcadik kerületről – olvasható az Urbanista blogon.
hvg@hvg.hu bejegyzései
Tüntetés Pekingben: egy óra alatt eltűntek a felvonulók
Mintegy 300 állását vesztett, volt banki alkalmazott vonult az utcára Peking belvárosában, a központi Csangan sugárúton a pénzügyi negyed közelében hétfőn – jelentette a Hszinhua hírügynökség.
Igazgatósági zsebek: átlagosan 4 milliós tiszteletdíjat osztanak
Tavaly is a TVK igazgatóságának tagjai voltak a legjobban megfizetett menedzserek a magyar tőzsdei társaságok közül – írja a hétfői Napi Gazdaság.
Az amerikai katonaság szerint hamarosan már nem lesz elég olaj
A vártnál előbb olajhiány köszönthet a világra, az Egyesült Államoknak is ezzel kell számolnia – állapította meg az amerikai védelmi minisztérium egy friss tanulmánya, amelyet a hétvégén ismertetett a Defence Talk katonai hírportál.
Orbán: lesznek nehéz falatok, de fontos a párolás
Orbán Viktor június közepén már szeretne közbülső jelentést kapni a Fidesz alelnöke, Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottságtól. A Fidesz elnöke erről a TV2 Napló című műsorának beszélt még pénteken, amikor a csatorna stábja elkísérte őt Csongrád megyei kampánynapjára.