Mindegyik üzletlánc törekszik arra, hogy valami újjal, valami mással, valami szokatlannal lepje meg vásárlóit. Körképünkből kiderül, hogy a plusz szinte kötelező, az üzletláncok fantáziája pedig határtalan! – írja az Élelmiszer.hu.
info0609@bankkartya.hu bejegyzései
A Gránit Bank több mint 5 millió eurót fektetett a hetedik legnagyobb lett bankba
Több mint 5 millió euró értékben vett részt a Demján Sándorhoz köthető Gránit Bank a tőkehiányos lett Norvik Bank 11,6 millió eurós feltőkésítési programjában – közölte a lett pénzpiaci felügyelet október 24-én.
A magyarok közel fele kipróbálna új bankot – Bemutatkozik a Budapest Bank „Banki Mobilitási Indexe”
A Budapest Bank a lakossági ügyfelek bankhűségének feltérképezése céljából évente ismétlődő kutatás-sorozatot indított, amely azt vizsgálja, hogyan viszonyulnak a magyarok az elsődleges bankjukhoz, azaz főbankjukhoz. A felmérés szerint a magyarok döntő többsége elégedett jelenlegi főbankjával, mindössze 8% tervezi, hogy váltani fog. Sokan azért nem mennek másik pénzintézethez, mert attól tartanak, hogy a bankváltás túl sok sorban állással, ügyintézéssel jár. Ezeket az előítéleteket cáfolják azok tapasztalatai, akik már váltottak bankot: ez ugyanis a legtöbb esetben két óránál is rövidebb idő alatt lezajlott.
Infrastruktúrafelhőt indított az Invitel
Elindult az InviCloud, a hazai távközlési szolgáltató infrastruktúrafelhője. A vállalat abban bízik, a magyar felület és magyar ügyfélszolgálat vonzóbbá teszi a külföldi versenytársaknál. Kipróbálni viszont csak a szerencséseknek lehet – írja a Hwsw.hu.
Őrizetbe vették egy budapesti bankrablás gyanúsítottjait Ausztriában
Őrizetbe vettek Ausztriában két magyar férfit, akiket egy két évvel ezelőtti budapesti bankrablással gyanúsítanak – közölte kedden a felső-ausztriai tartományi rendőrség.