Gazdaság / HR kategória bejegyzései

Kivitelre is jut a búzából

Négymillió tonna kiváló minőségű étkezési búza került a magtárakba, Magyarország kenyérgabona szükséglete ezzel biztosított, sőt még exportra is jut – közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Debrecenben, a XXI. Farmer Expo megnyitóján.

Kemény megszorítások jöhetnek

Franciaország kénytelen szigorú megszorításokat végrehajtani, hogy a költségvetést kézben tarthassa és a gazdaság egyensúlya helyreálljon, ez azonban rövid időn belül sztrájkokat, tüntetéseket okozhat – állapította meg Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa elemzésében, amelyet az MKI honlapján tettek közzé.

Tovább haldoklik az építőipar

Az idén áprilisban az építőipari termelés 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 1,5 százalékkal magasabb volt, az év első négy hónapjában a termelés 9,3 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.