Helyi hírek kategória bejegyzései

Kevés a bejelentett új állás

Rendkívül kevés a bejelentett új munkahelyek száma Vas megyében. Júliusban 605 – júniushoz képest 23 százalékkal, az egy évvel korábbinál pedig 30 százalékkal kevesebb – üres állást jeleztek a munkáltatók. Az új állások többségét a szombathelyi térségből jelentették. A legkevesebb Celldömölk környékén állt a munkát keresők rendelkezésére.

Eredményhirdetés a Legszebb kert versenyen

Legszebb kert, és legrendezettebb utca címre pályázhattak a szombathelyi kerttulajdonosok, az eredményhirdetés ma 18 órakor lesz a Fekete-fenyves dűlőn. A Parkerdei Kertbarát Egyesület az idei évben is meghirdette a versenyt. A bizottság tagjai külön szempontok szerint értékelték a kerteket, és az utcákat.

Felújított játszóteret avattak Söptén

Felújított játszóteret avattak ma Söptén, a vasi településen idén is megrendezték a Septimius Severus Napot. A hagyományok szerint a Söpte területén talált három római kori villa egyike a római császáré volt és valószínűleg a falu neve is tőle származik. A söpteiek még tavaly döntötték el, hogy minden évben megemlékeznek a falu császáráról.