Együttműködésre és jogkövető magatartásra kérte hétfői levelében dr. Csák Gyula, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója Mezőkovácsháza és Végegyháza önkormányzatait. A hír6.hu által megkérdezett Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza alpolgármestere kijelentette, értetlenül állnak a levél előtt. Hozzátette, álláspontjuk szerint éppen a Vízművek nem engedi, hogy az önkormányzat használja saját víziközmű vagyonát. Mint ahogy eddig, ezután is szívesen tárgyalnak a helyzet rendezéséről, de a Békés Megyei Vízművek által benyújtott 27 millió forintos számlából 17 millió forintot nem tartanak jogosnak, s ha kell bírósághoz is fordulnak.
Országos hírek kategória bejegyzései
NYÁRI ÉS NAPKÖZIS NYELVI TÁBOR
Általános iskolás korú gyerekek az anyanyelvükhöz hasonlóan sajátítják el az idegen nyelvet, így olyan közeget kell találni számukra, ahol spontán módon és élményszerűen tanulhatnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idegen nyelvi kommunikáció sikerének élményszerű megtapasztalása jelentős motiváló erőként működik a további nyelvtanulásban.
bővebben:
NYÁRI ÉS NAPKÖZIS NYELVI TÁBOR
ANGOL, NÉMET NYÁRI TÁBOR
AZ IOSZIA Oktatási Intézmény 7-14 éves korú gyermekek számára érdekes, játékos, életkoruknak és nyelvi előképzettségüknek megfelelő angol, német nyelvi tábort szervez.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az idegen nyelvi kommunikáció sikerének élményszerű megtapasztalása jelentős motiváló erőként tud működni a további nyelvtanulásban. A nyelvet ugyanis nem lehet elválasztani a cselekvéstől, a nyelvhasználat nem a szabálytalan igeformák visszamondásával kezdődik, hanem azzal, hogy az ember ki tudja fejezni az érzelmeit és hatékonyan ad át információt, érvényesíteni tudja az érdekeit.
Bővebben:
ANGOL, NÉMET NYÁRI TÁBOR
ANGOL, NÉMET NYELVI NAPKÖZIS TÁBOR ÚSZÁS OKTATÁSSAL
AZ IOSZIA Oktatási Intézmény 7-14 éves korú gyermekek számára érdekes, játékos, életkoruknak és nyelvi előképzettségüknek megfelelő angol, német nyelvi napközis tábort szervez úszásoktatással egybekötve.
Naponta: 7-8, 9-11, 12-14 éveseknek tervezett időrend: 3 x 45 perces nyelvóra, 2 óra úszás + játékos számítástechnika
Bővebben:
Velünk érdemes rendszeresen félretenni (x)
Nyisson CIB Malacpersely Számlát, takarítson meg havonta 10 000 Ft-ot, és egy év múlva a CIB is hozzátesz 5000 Ft-ot megtakarításához. A számla fenntartása díjmentes. Látogasson el a www.cib.hu oldalra, és számítsa ki háztartási költségvetés kalkulátorunk segítségével, hogy Ön mennyit tudna havonta megtakarítani!
http://www.cib.hu/maganszemelyek/akciok/malacpersely/index