A Közösség Szíve program őszi gyűjtő-akciójának egyik nyertese Biharugra lett, így 2010 tavasztól már megkezdik a játszótér felújítást az 1 000 000 Ft-ból.
Országos hírek kategória bejegyzései
(Közmeg)hallgatni arany
Közmeghallgatást tartott hétfőn a tótkomlósi képviselő-testület – közvetlenül soros ülésének megkezdése előtt. Ha botrány nem is kerekedett, a hallottak jó része mégis botrányosnak mondható.
Érezhető a recesszió a taxisoknál is
Békéscsabán, Gyulán és Orosházán kérdezősködött a hír6, arra voltunk kíváncsiak, hogy Békés megye nagyobb városaiban mennyire vannak ellátva munkával a taxisok.
Ha valótlan is, el kell tűrni
A sajtóban dolgozók számára is újszerűen ható álláspontot fejtett ki dr. Tóth Ágota bíró a Békés Megyei Bíróságon folyó egyik perben. Mint mondta, az új megítélést az váltotta ki, hogy az élet meghaladta a korábbi álláspontot.
Tisztességtelen piaci verseny
Két szervezet, a Humán Gazdaságszervező Kft. és a Simplex Kft. hasonló szolgáltatást nyújt ügyfeleinek, s emiatt jelentős vita alakult ki a piacon. A Simplex Kft. korábbi közleményében arról számolt be, jó hírnevet sértő, jelentős kárt okozó tisztességtelen piaci magatartás miatt feljelentést tett a rendőrségen. Ugyanakkor a Humán Gazdaságszervező Kft. ügyvezetője elmondta, valóban érkezett feljelentés a rendőrségre, de a nyomozást azonnal el is utasították mivel alaptalan volt.