dudas bejegyzései

Megöltek egy férfit Pécsen

Pécs, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – Megkéselték azt a férfit, aki szombaton vesztette életét egy pécsi szórakozóhelyen – értesült az MTI bűnügyi forrásból.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a rendőrség internetes oldalán közölte: az első adatok szerint a belvárosi vendéglátóhelyen két ember délutáni szóváltása tettlegességig fajult, és az egyik férfi a helyszínen meghalt.

Hozzátették: a körülmények tisztázása folyamatban van, a rendőrség emberölés gyanúja miatt tartott szemlét a helyszínen.

A Bama.hu internetes hírportál úgy tudja, hogy az áldozat a szórakozóhely 22 éves biztonsági őre. A támadó elmenekült.

– MTI –

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

LMP: álljon el a kormány a kéményseprési díjak brutális megemelésének tervétől!

Budapest, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – Az LMP arra kéri a kormányt, hogy ne léptesse hatályba azt a rendelkezést, amelynek alapján jövő januártól az eddigi, átlagosan 3-4 ezer forint helyett 14 ezret kellene fizetni a kémények ellenőrzéséért.

“A díj négyszeresére emelésének semmiféle valós indoka nincs, pusztán egy újabb sarc, egy füstadó, amit a kormány a lakosság vállára tesz, tovább emelve a már eddig is magas rezsiköltségeket” – vélekedett Vágó Gábor, a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának LMP-s tagja az MTI-nek szombaton megküldött közleményében.
Az ellenzéki politikus szerint a drasztikus emelés a pénzbehajtáson, az önkormányzatok költségvetésének “kozmetikázásán” kívül semmivel sem indokolható.

A kéményseprési szolgáltatással egyébként is sok baj van, mert a kéményseprők egyeztetés nélkül, munkaidőben ellenőriznek, és büntetés jár, ha valaki nincs otthon – tette hozzá Vágó Gábor, megjegyezve azt is, hogy az ellenőrzés sok esetben formális, “valójában nem szolgáltatnak semmit, csak beszedik a díjat”.

Az LMP arra kéri a kormányt, ne léptesse hatályba a tervezett intézkedést.

Augusztus 1-jén tette közzé a Belügyminisztérium a kormányzati honlapon azt a rendelettervezetet, amelynek alapján januártól legkevesebb egy mérnökóra ellenértékét kellene fizetni a kéményseprő közszolgáltatónak a kémény ellenőrzéséért. A jövő januárban hatályba lépő, a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtási rendeletének tervezete az egy mérnökóra nettó díját legfeljebb 14 ezer forintban határozza meg. Ettől lefelé 20 százalékkal lehet eltérni.

– MTI –

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Erdő Péter levélben üdvözölte a lengyel katolikus és az orosz ortodox egyház vezetőjének megbékélési nyilatkozatát

Budapest, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke levélben üdvözölte Józef Michalik érseket, a lengyel püspöki konferencia elnökét és Kirill orosz ortodox pátriárkát, akik pénteken a varsói királyi várban megbékélési nyilatkozatot írtak alá – erősítette meg Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense szombaton az MTI értesülését.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hivatalos honlapján olvasható levélben a CCEE elnöke kifejezte a moszkvai patriarkátus és a lengyel püspöki konferencia között létrejött, “történelmi jelentőségű nyilatkozat felett érzett örömét”, és csatlakozott a felhíváshoz, amelyet a politikai vezetőkhöz és a kulturális élet szereplőihez intéztek annak érdekében, hogy támogassák kezdeményezésüket.

Erdő Péter levelében úgy fogalmazott: “Köszönetet mondunk Istennek ezért a példaértékű nyilatkozatért, és reméljük, hogy segítségére lesz egész Európának az igaz emberi és keresztény értékek előmozdítása terén”. Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük reményt ad a földrésznek, mert “arról tanúskodik, hogy valóban Jézus Krisztus a mi békénk”.

A katolikus.hu-n olvasható levélben a bíboros kifejezte reményét, hogy a nyilatkozat az első lépés lesz a Lengyelország és Oroszország közötti kapcsolatok új útján, “és példát mutat mindenki számára, aki még nem bízta rá magát az isteni bölcsességre, amely a megbocsátáshoz és a kiengeszteléshez vezet”.

– MTI –

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Labdarúgó NB I – Döntetlen Szombathelyen

Szombathely, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – A Haladás gól nélküli döntetlent játszott a vendég Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján. A szombathelyi…