Franciaország kénytelen szigorú megszorításokat végrehajtani, hogy a költségvetést kézben tarthassa és a gazdaság egyensúlya helyreálljon, ez azonban rövid időn belül sztrájkokat, tüntetéseket okozhat – állapította meg Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa elemzésében, amelyet az MKI honlapján tettek közzé.
HírExtra bejegyzései
Recesszióba került a magyar gazdaság
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP), a magyar gazdaság az első negyedévi visszaesés után így technikai értelemben recesszióba kerülhetett.
Jó kezdés az EU tőzsdéin
A várakozásoknak megfelelően emelkedtek a vezető tőzsdeindexek szerdán nyitáskor a főbb európai értékpapírpiacokon.
Tovább haldoklik az építőipar
Az idén áprilisban az építőipari termelés 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 1,5 százalékkal magasabb volt, az év első négy hónapjában a termelés 9,3 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Új adó: a Telenor megszólalt
Jól teljesített a Telenor Magyarország az idei első negyedévben, hiszen a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT), illetve az egy előfizetőre jutó átlagos havi árbevétele (ARPU) is nőtt a tavalyi első negyedévhez képest, a pozitív trendet azonban megtörheti a tervezett telefonadó – közölte a társaság kedden az MTI-vel.