Megmaradhat a folyó fizetési mérleg többlete az idén az Erste és a Takarékbank elemzője szerint, de úgy vélik, hogy a többlet a vártnál kisebb lehet.
HírExtra bejegyzései
Nagy pénzeket tartalékolunk
Ismét jelentős tartalékot képzett a kormányzat a jövő évi költségvetésben, erre pedig azért van szükség hogy az ország megfelelően kezelni tudja azokat bizonytalanságokat, amelyek a nemzetközi pénzpiacot és az egyes országok válságkezelési lépéseit is alakítják – jelentette ki a Költségvetési Tanács (KT)elnöke egy soproni konferencián csütörtökön.
Nincs IMF időpont
Továbbra sincs időpont a magyar-IMF tárgyalások folytatására – közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője az MTI kérdésére szerdán.
Pontosítást akar az IMF
Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére; a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől.
A németek is lejtőn
Lefelé módosította a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését kedden megjelent elemzésében a DIW berlini gazdaságkutató intézet, ez már sorban a hatodik tekintélyes elemző csoport, amely rontja növekedési prognózisát.