ma.hu bejegyzései

Kiakadtak az előállított vörös csillagosok

A mintegy öt órán át tartó fogva tartásuk után az érintettek közölték: jogi és politikai lépéseket tesznek azok a baloldali politikusok, akiket a rendőrség kedden a vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép használata miatt állított elő.

Kinyitottak a balatoni strandok

A szokásosnál hetekkel előbb beköszöntő meleg időjárásban a hosszú hétvégén szinte valamennyi balatoni strand megnyitotta kapuit, ott is, ahol még zajlanak a felújítási munkák, de belépőt egyelőre sehol nem szedtek.

Kövér László: Érdemes nagy célokat magunk elé kitűzni

Kövér László Hévízen, a várossá nyilvánítás huszadik évfordulóján tartott ünnepségen kijelentette: Hévíz története azt üzeni, hogy éljünk a lehetőségeinkkel, adottságinkkal, és ne hagyjuk, hogy az irigység, a széthúzás, az egyéni érdekek áradata elsodorja, maga alá temesse nagy ívű terveinket, közös céljainkat, reményeinket.