A kiíró a Schwajda György Drámapályázat évenkénti kiírásával új magyar drámák születését kívánja elősegíteni.
Pályázatfigyelő - új pályázatok bejegyzései
Szociális foglalkoztatást végző fenntartók befogadása és állami támogatása
A pályázat célja: Magyarország közigazgatási területén érvényes szociális foglalkoztatási engedéllyel rendelkező szociális foglalkoztatást végző szociális intézmények előminősítése a szociális foglalkoztatás állami támogatásának elnyeréséhez.
Roma származású középiskolai hallgatók továbbtanulását támogató tehetséggondozó programban való részvétel roma diákok és iskoláik számára
A HBLF a 2007/2008-as tanévben hátrányos szociális helyzetben lévő középiskolás roma diákok tanulmányait támogató rendszert hozott létre. A ROMASTER program célja, hogy elősegítse a roma értelmiségi réteg fejlődését, támogassa olyan diákok továbbtanulását, életkörülményeinek javítását, akik erősen rászorultak és tanulmányi teljesítményük alapján jó eséllyel fognak továbbtanulni.
Klebelsberg Kunó-ösztöndíj
A pályázati kiírás célja: az ösztöndíj névadójának szellemiségét követendő, elsősorban a külföldi kulturális intézetekben, valamint kivételes esetben egyéb helyszíneken:
– a magyar nyelv és irodalom, történelem és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek tanulmányozása;
– a feltárásukat, megóvásukat, és forráskiadásukat szolgáló könyvtári, kézirat-, illetve levéltári, múzeumi, valamint indokolt esetben „oral history” tárgykörébe tartozó kutatások, illetve kulturális és tudományos célú külföldi szakmai tanulmányutak támogatása,
– a külföldi kulturális intézetekben folyó kultúrdiplomáciai és szakmai munka sikeres megvalósításának elősegítése,
– a fogadó ország kulturális intézményrendszere állami irányításának, valamint a kultúra finanszírozási rendszerének tanulmányozását célzó kutatások, különösen a kultúra magánszféra általi finanszírozásának vizsgálata,
– a nemzeti közművelődési intézetek, közgyűjtemények és egyéb művészeti intézetek munkatársai esetében az EU-normákkal összhangban, a kultúrafinanszírozással és művészetfinanszírozással, a közművelődési és közgyűjteményi tevékenység modernizálásával összefüggő kérdések tanulmányozásának támogatása (különös tekintettel az állományvédelmi rendszerek és módszerek tanulmányozására)
– a tematikus éveket (nemzeti évfordulókat) előkészítő forrásfeltáró kutatások támogatása.
Kármán Tódor-díj
Az oktatási és kulturális miniszter 10/2000. (VI. 8.) OM rendeletével a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás támogatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági és közélet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított.