Hajdú-Bihar kategória bejegyzései

Akár egy júliusi napon

Hajdúszoboszló – Más években május 1-jén fogadja a szezon első vendégeit a szoboszlói strand, de most, tekintettel a négy napos ünnepre, s ráadásul a kiváló időre, már április 28-án, szombaton kitárták a kapukat. A fürdőzés, napozás szerelmesei valószínűleg tudták, hogy így lesz: mind a négy napon 6-7 ezer között volt a vendégforgalom – mondta Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója. – Akár egy júliusi napon – tette hozzá, s kérdésünkre, hogy megérkeztek-e már a külföldi vendégek is, felsorolta: nagyon sok lengyel, szintén sok román, illetve német és cseh turista – köztük csoportok is – vannak a városban. A lengyel kirándulóknak különösen jó lehetőség, hogy náluk május 3-a is ünnep. Ők valószínűleg egész héten itt maradnak – szólt bizakodva az igazgató, aki egyébként azt reméli, hogy jó lesz a szezon. Fel is idézett egy esztendőt a ’90-es évekből, amikor április végén beköszöntött a meleg, és egészen augusztus végéig kitartott a strandszezon. HBN

 

 

Strandolók Hajdúszoboszlón

Majálissal egybekötött város nap

Téglás önállóvá válásának 21-ik évfordulója alkalmából városnapi ünnepséget rendezett a település önkormányzata kedden. A rendezvényen ismét jutalmazták azokat, akik sokat tesznek a városért, így ketten a Téglás városért kitüntetésben, négyen pedig díszoklevélben részesültek. Az eseményen  szabadidős családi programokkal és ünnepi műsorral szórakoztatták a lakókat.

Májusfa állítás Körösszegapátiban

Körösszegapáti – Nagyon kevés helyen, de még fellelhető a zöld faágak, vagy egész fák tevése a fiú által kiválasztott lány kapujába, vagy annak közelébe.

A szalagokkal, színes léggömbökkel feldíszített zöld fa már messziről díszlik Körösszegapátiban az Arany János utca közepén lakó Asztalos Ágnesék kertjének bejáratánál.

A nagyméretű, feldíszített májusfát hétfőről keddre virradó éjjel zetorral szállította oda és állította fel Asztalos Ágnes titkos hódolója barátaival.

A fotón a feldíszített májusfa, és aki kapta (Foto: Vmirjáncki József)

 

Körösszegapáti, 2012. május 1.

Vmirjáncki József

Tiszta szobát nyitottak az falu iskolájában

Nyírmártonfalva – A népi hagyományok felelevenítése és megőrzése érdekében falumúzeum nyílt kedden Nyírmártonfalván. Az ötlet egy 10 fős társaságban született meg, mondván a településen nem volt még ilyen jellegű múzeum, majd megalapították a Nefelejcs Hagyományőrző Civil Társulatot.  – Úgy döntöttünk összegyűjtjük a tárgyi emlékeket, melyben a községben élő idősek és gyűjtők is segítettek. Sok nyugdíjas megengedte, hogy a padlásán vagy a pincéjében keresgéljünk, amit ezúton is köszönünk nekik. A tárgyak elhelyezésére az önkormányzat ajánlotta fel a volt görög katolikus iskola épületét. A kiállított tárgyakat ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők  – mondta Almási Sándor, a társulat tagja. A három szobás épületben kialakítottak egy tiszta szobát, létrehoztak egy kiállító termet, ahol régi fényképeken elevenítik fel a község köztereit, illetve ahova az emléktárgyak kerültek. – A legrégebbi tárgy amit sikerült beszerezni, egy 1847-es térkép, melyen Nyírmártonfalva külterülete látható – fűzte hozzá Almási Sándor. A falumúzeum hivatalos megnyitóján az érdeklődők néptánc bemutatót láthattak, illetve borversenyen vehettek részt. HBN

Nézőpont: Egész szorzóval

Ezúttal nem maga az emelés ténye annyira ijesztő, ahhoz lassan már hozzászokunk; kétnaponta bukkannak fel újabb sarc-ötletek, ráadásul olyan kreatívak, hogy néhány éve még viccből sem gondoltunk volna rájuk. Ami most fáj, az a bizonyosság és a mérték.Előbbi, mert már azt is tudjuk, hogy ha valahol valakinek eszébe jutott, mit lehetne még megadóztatni/megdrágítani; kiszivárogtatta, nyilatkozta, sőt, ha csak ráfirkálta az uzsonnás szalvétájára, akkor be is fogják vezetni. Hol vannak már a régi szép idők, amikor a nép felháborodott, egy-egy elképesztő pénztárcazsugorító felvetés hallatán, a (mindenkori) kormány pedig meghátrált, és a tervet lefújta, elodázta, vagy legalább elviselhetőre enyhítette? Mérget vehetünk rá, hogy a hivatásos sofőrök és a járművek vizsgadíja hamarosan emelkedni fog.

Fájó a mérték, mert nem 5 vagy 10 százalékot drágulnak a fenti tételek: például a PÁV megszerzésének díja négyszer, a motorkerékpárok műszaki vizsgáztatása 2,5-szer többe kerül majd. Csak így, nemes egyszerűséggel, semmi finom százalékolás, ha már többet kérünk érte, akkor az legyen eltéveszthetetlen!

Háborogni, dühöngeni lehet, de minek? S mire megnyugszunk, itt a következő…

timea.szoke@inform.hu