Mintegy tízezer ember, köztük vezető szocialista politikusok és közéleti személyiségek részvételével, a sófár jelére indult el vasárnap délután a fővárosi újpesti rakparttól az Élet menete felvonulás, amellyel a holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek.
Nincs kategorizálva kategória bejegyzései
Alig apad valamit a Bódva vízszintje
Hatalmasra duzzadt a Bódva a Borsod megyei Edelényben, ahol vasárnap a helyi kastély felé vezető utat már jócskán elöntötte a töltésen átszivárgó víz.
Siker volt a lipcsei AIM autószalon
Komoly látogatószám-növekedést ért el a lipcsei AIM autószalon: a vásár rendezőjének beszámolója szerint az elmúlt kilenc nap folyamán 282 ezer látogató tekintette meg a kiállított autóipari újdonságokat, 12 százalékkal többen, mint a tavaly.
EA Sports MMA – trailer
Az EA Sports a Fight Night című sorozatával már bebizonyította, hgoy igencsak ért a küzdősportokhoz.
Izrael betiltotta a halászatot a Galileai-tengeren
Izrael – Izrael két évre betiltotta vasárnap a halászatot a Galileai-tengeren, az ország legnagyobb taván. Ezzel egy történelmi időkig visszamenő gyakorlat szűnik meg, hiszen már Jézus és tanítványai is halásztak a Biblia által Genezáreti tóként említett víztestben.