Nyíregyháza hírei kategória bejegyzései

Kultúr-híd kiállítás nyílik Dombrádon

Dombrád – A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület KULTÚR -HÍD című kiállításának megnyitója kedden 14 órakor kezdődik a dombrádi Városi Képtárban.

A tárlatot megnyitja Őry László, a KMKE elnöke – újságolta Vincze Menyhért, az Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

– KM –

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Küldjön hírt: Két méter húsz centis harcsa lett a büszkesége

Tiszaszalka – „Július 3-án este 10 óra körül fél órás fárasztás után veszett rajta nagy halasfelszerelésemen ez a 220 cm-es, 75 kg körüli harcsa, amely kagylócsalira éhezett” – írta levelében Böjtös László Tiszaszalkáról.08 hal

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Továbbhasznosítják a szennyvíziszapot

Nyíregyháza – A komposztálási folyamat a környéken élők legnagyobb örömére már jó ideje zárt térben történik.

A több mint 13 milliárd forint összköltségű nyíregyházi szennyvízprogram keretében tavaly június 22-én helyezték üzembe a központi komposztáló telepet, melynek működésébe szerdán a sajtó képviselői is bepillanthattak.

– A szennyvízprogramot elsőre mindenki a csőfektetéssel azonosítja, de a szennyvíziszap hasznosítása is fontos része a folyamatnak – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester, aki hozzátette: a teljes rendszer kiépítése várhatóan október végére készülhet el, addigra végezni szeretnének az összes lakossági bekötéssel.

Érik a komposzt

Szabó Istvánné, a Nyírségvíz Zrt. vezérigazgatója közölte: az I. számú tisztítótelep már működik, a II-es számú beindítása ősszel várható. A 3945 tonna víztelenített szennyvíziszap fogadására alkalmas Csatorna utcai telepen a megfelelő adalékanyagok (szalma, riolittufa, bentonit, nyesedék) hozzáadása után elkezdődik a komposzt érlelése. A végtermékként előállított, igen magas ásványianyag-tartalma miatt kertészeti és szántóföldi felhasználásra egyaránt alkalmas komposztra a Nyírségvíz Zrt. korlátlan forgalombahozási engedéllyel rendelkezik.

Részletek a Kelet-Magyarország július 18-i számában!

Km-TG

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Jegyzet: Csak egy tánc volt

Elektronikus médiumok hada szalagcímezte meg az Orbán-lányok Balaton Sound-on ellejtett, a netre feltöltött csibetáncát, melyet önjelölt megmondóemberek véleményeznek habzó szájjal a videomegosztókon, blogokon. Csáki Alexandra jegyzete.

Névtelen kommentek cikáznak pro és kontra arról, ki számít közszereplőnek, miközben a hozzászólók egy része csak egyetlen momentumról feledkezik meg: két tinilány privát szórakozását bírálják hályogos szemmel és csípős nyelvvel.

Az, hogy ők a miniszterelnök gyermekei, fontos, de a történet szempontjából elhanyagolható részlet, már csak azért is, mert nem rózsaszín tütübe öltözött testőrökkel mentek fesztiválozni, nem kitűnni akartak a tömegből, csupán önfeledten szerettek volna bulizni anélkül, hogy bármi megkülönböztetés érné őket honatyájuk miatt. Nem dülöngéltek részegen, nem rúgtak fel kukákat. Táncoltak. Az ő feladatuk nem egyezik az Obama-gyerekekével, nem kell a világsajtó érdeklődésének középpontjában feszengve vigyorogniuk, egyszerűen meg kell élniük mindazt, amit a koruk megkíván.

Ha egy kis táncikálás ekkora stresszt okozott az anonimitásba burkolózó erénycsőszöknek, hogyan reagálnak majd ez első nyilvános csókra?

Csáki Alexandra

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Munkába állt az új megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Szabolcs-SzatmárBereg – Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke 2013. július 16-ai hatállyal határozatlan időre dr. Papp Csabát nevezte ki megyei jegyzőnek. A közgyűlés elnöke a pályázati anyagot alaposnak és szakszerűnek minősítette. Fontos szempont volt, hogy az új megyei jegyzővel a közgyűlés vezetése jó munkakapcsolatot tudjon kialakítani. Az elmúlt időszakban a most kinevezett jegyző munkájára mindig számíthattak, aki a vezetés iránti szakmai lojalitással, a szakmai értékek iránti elkötelezettséggel látta el feladatait. Az önkormányzati törvény változása miatt az újonnan kinevezettek már megyei jegyzők, a megszokott megyei főjegyző elnevezés pedig megszűnt.

Dr. Papp Csaba 47 éves, először bölcsész, majd jogi diplomát szerzett. Közel tíz éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezik. A megyei önkormányzati hivatalban több mint négy éve dolgozik, eleinte az Önkormányzati és Jogi Osztály, majd a Területfejlesztési, Koordinációs és Önkormányzati csoport munkatársaként látott el jogi és koordinációs feladatokat. Aktívan részt vett az új területfejlesztő megye szervezeti kialakításában, a megyei területfejlesztési koncepció előkészítésében, közreműködött az önkormányzat törvényes működésének biztosításában.

A megyei jegyző tevékenysége összetett. A megyei közgyűlés elnöke irányításával vezeti a hivatalt. Jelenleg az a legfontosabb, hogy felkészítse a hivatalt a középszintű területi tervezéssel összefüggő teendők megfelelő színvonalú ellátására, ugyanis a megyei önkormányzat a 2012. évtől kezdődően az intézményfenntartás helyett, törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési, valamint koordinációs feladatokat lát el.

Dr. Papp Csabára és munkatársaira kihívások sokasága vár az elkövetkezendő egy évben. A megyei területi tervezés során még ebben az évben a közgyűlés dönt a megyei gazdaságfejlesztési részprogramról és a megyei területfejlesztési koncepció elfogadásáról, s legkésőbb 2014 tavaszán megalkotja a megyei területfejlesztési programot és stratégiát.

A megyei jegyző a választások lebonyolításában is tevékenyen részt vállal, a választási eljárásról szóló törvény szerint vezeti a Területi Választási Irodát. A 2014. évben országgyűlési, európai parlamenti, és önkormányzati képviselők választására is sor kerül. A választási joganyag a 2010. évhez képest javarészt megújult, ezért szükséges a hivatalból bevont munkatársak képzése, felkészítése.

A jegyző fontosnak tartja, hogy a megyében élők minél jobban megismerjék a megyei önkormányzat és a hivatal munkáját. Célja, hogy a hivatal közreműködésével a megyei önkormányzati testületek olyan döntéseket hozzanak, amellyel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakossága a 2014-2020-as uniós programozási időszakban nyertesnek érezhesse magát.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!