Nyíregyháza hírei kategória bejegyzései

Dr. Papp Csabát nevezték ki a Szabolcs megyei önkormányzat jegyzőjévé

Nyíregyháza, 2013. július 16., kedd (MTI) – Papp Csabát nevezte ki megyei jegyzőnek Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke – tájékoztatta a helyhatóság közleményben kedden az MTI-t.

A 47 éves, jogi és bölcsészvégzettségű Papp Csaba a hétfőn nyugdíjba vonult Fazekas János főjegyzőt váltja a tisztségben. (Az új önkormányzati törvény értelmében a posztra újonnan kinevezettek már nem főjegyzői, hanem megyei jegyzői címet viselnek.)

Papp Csabának mintegy tízéves közigazgatási gyakorlata van. A megyei önkormányzati hivatalban több mint négy éve dolgozik, eleinte az önkormányzati és jogi osztály, majd a területfejlesztési, koordinációs és önkormányzati csoport munkatársaként látott el jogi és koordinációs feladatokat.

Aktívan részt vett a megyei területfejlesztési koncepció előkészítésében, közreműködött az önkormányzat törvényes működésének biztosításában – olvasható a közleményben.

A tisztséget pályázat útján nyerte el Papp Csaba, akit a közgyűlés elnöke július 16-tól határozatlan időre nevezett ki megyei jegyzőnek.

– MTI –

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt

Budapest, 2012. november 8., csütörtök (MTI) – Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt – közölte a MÁV-START Zrt. csütörtökön.

Jogvitában is jobb a békesség

Nyíregyháza - A „rábeszélő show” kategóriába tartozó értékesítéssel sok embert tévesztenek meg.A cél az, hogy olcsón és gyorsan oldjuk meg a fogyasztói panaszokat Ez egy alternatív vitarendezési fórum a fogyasztó és a vállalkozó között – foglalja össze a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület feladatát Görömbeiné dr. Balmaz Katalin elnök, aki 2005 óta tölti be ezt a tisztet.– A megyei testületek minimum 10 fővel működnek, tagjait a civil szervezetek és a kamarák delegálják, a konkrét ügyeket hármas vagy egyes eljáró tanács veszi kézbe, mindig bevonva jogi végzettségű szakembert – utal a szakmai alapokra az elnök, aki egyben az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület országos alelnöke is. A testületek a központi költségvetésben külön számon futó pénzből gazdálkodnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. A minisztériummal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara köt szerződést, vele a megyei kamarák illetve a békéltető testületek.

Alávethetik magukat

Az eljárás a fogyasztó írásbeli kérelmére indul, ám feltétel, hogy előtte bizonyíthatóan kísérelje meg rendezni a jogvitát a bepanaszolt vállalkozással. Együttműködés esetén a fogyasztó és a bepanaszolt vállalkozás megjelenik a testület meghallgatásán, itt lehetne elérni az egyezségre jutást. Ha ez a jogszabályoknak megfelelően történik, a BT határozatával jóváhagyja. A másik lehetőség, ha a bepanaszolt vállalkozás előzetesen, vagy a konkrét ügyben alávetési nyilatkozatot tett, ami azt jelenti, hogy ha nem jön létre egyezség, akkor elfogadja, és végrehajtja a BT döntését. Ha ezt a bepanaszolt vállalkozás nem teljesíti, a fogyasztó a bíróságtól kérheti, hogy lássa el végrehajtási záradékkal a BT határozatát, s akkor már kvázi jogerős bírósági ítéletként működik, azaz bírósági végrehajtást is lehet kérni. Ha az első két döntés feltételei nincsenek meg, a BT ajánlással zárja le az ügyet: ez az eljáró tanács jogi véleménye arról, hogy a konkrét ügyet hogy lehetne megoldani. Figyelmen kívül hagyását nyilvánosságra kell hozni a BT honlapján (www.bekeltetes.hu), és presztízsveszteséget jelenthet a vállalkozásnak.

Szakértők egy kaptafára

Megyénkben a cipőszavatossági ügyek vezetnek, de sok a termékbemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panasz is, ezek az utazással egybekötött, főként a nyugdíjasokat megcélzó kereskedelmi akciók. Ez a „rábeszélő show” kategória: mindenféle bóvlit sóznak rájuk. A legtöbb a cipős ügy: hat hónapon belül a bolt kötelessége bizonyítani, hogy a cipő eredetileg nem volt hibás. Ehhez kér egy független szakértői véleményt, s ez alapján döntik el, hogy a fogyasztónak igaza van-e. Ezt jegyzőkönyvbe veszik, s ha fogyasztó számára kedvezőtlen döntés születik, elhozza hozzánk, s igazolja, hogy megkísérelte rendezni panaszát a vállalkozóval.

Azt látjuk, hogy a szakvélemények egy kaptafára készülnek, többször előfordult, hogy az abban leírtak köszönő viszonyban sincsenek a cipő állapotával. Ilyenkor a becsatolt szakvéleményt nem fogadjuk el, elismerjük a fogyasztói panasz jogosságát és ajánljuk a fogyasztói kérelem teljesítését. Itt el kell oszlatni egy tévhitet: Magyarországon divatba jött a kötelező levásároltatás, de ilyet nem ismer a jog. A felek megegyezhetnek ebben, de erre nem kötelezhető a vevő. Az eljárási sorrend: javítás, csere, árleszállítás, vételár visszafizetése.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Hulladékszállítás augusztus 20-án

Nyíregyháza – A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2012. augusztus 20-án a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.A Regionális Hulladékkezelő Üzem, valamint a Korányi F. út 3. illetve a Kerék utca 1. sz. alatti Hulladékudvarok zárva tartanak.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Ünnepi és hétvégi programok Szabolcs-Szatmár-Beregben

Itt megnézheti, milyen programok várják az augusztus 20-ai hétvégén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében!

Augusztus 18., szombat

6 óra: Tunyogmatolcs, XV. Szamosparti találkozó, horgászverseny, röplabda-bajnokság, Nelson zenekar, Balázs Pali, Rocktenors, sportpálya

7 óra: Döge, II. Dögei Krumplifesztivál, pálinkaverseny, autós- és motoros talákozó, székely kapu avatás, street fighter show, utcabál, Rony koncert, Ölbey Irén Általános Iskola

10 óra: Ibrány, Szent István-napi rendezvénysorozat, élőzenés felvonulás, este aratóbál, Bürkös Zenekar, művelődési központ

10 óra: Nyírbogdány, református gyülekezeti nap, új kenyeret megáldó istentisztelet, ugráló vár, faültetés, általános iskola tornapályája

12 óra: Szatmárcseke, XIV. Nemzeközi Szilvalekvárfőző Verseny, Szatmárcsekeiek Világtalálkozója, Kölcsey Ferenc Kulturális és Turisztikai Központ mögötti park

18 óra: Tiszavasvári, Matiz János kiállításának megnyitója, Találkozások Háza

20 óra: Nyíregyháza, Cantemus nemzetközi kórusfesztivál, Folklór est, Kossuth tér

Augusztus 19., vasárnap

7 óra, Szakoly, XV. Szakolyi Napok és a VIII. Nemzetközi Kukorica Fesztivál, reggeli zenés ébresztő, főzőverseny, kulturális programok, Baby Gabi koncert, Szakoly-Nagykálló futballmérkőzés, a község önkormányzata egy tál étellel várja a vendégeket

9 óra, Nagykálló, Strand Fieszta, szépségverseny, dj-k, koncertek, Nap Strand

10 óra: Kemecse, Kriston Endre tiszteletére megtartott szentmise, könyvbemutató, Szent István római katolikus templom

10 óra: Tunyogmatolcs, XV. Szamosparti találkozó, helytörténeti találkozó, Szamosparti vágta, kulturális műsorok, 4 for Dance, harcművészeti bemutató, tombola, sportpálya

10 óra 30: Ibrány, egyházi rendezvény, a Szent Korona hiteles másolata megérkezik a polgármesteri hivatal elé, ünnepi szentmise, kenyérszentelés

11 óra: Beregsurány, fogathajtó verseny, mulatság a Nóta Tv sztárjaival, vadételek főzése, kézműves sátrak, kastélypark

14 óra: Tiszavasvári, Nagy Játéknap, játszóház, arcfestés, Múzeumkert, Dió együttes, zumba bemutató, utcabál, Szentmihály tér

17 óra: Dombrád, államalapító Szent István ünnepe, Horváth József alkotóház és Helytörténeti Kiállítás épületének átadása, új kenyér megáldása, kitüntetések átadása, az alkotóház udvara

Augusztus 20., hétfő

7 óra 45: Nyírpazony, új kenyér fesztivál, veterán motoros fesztivál, Irigy Hónaljmirigy koncert, streetfighter show, Belmondo együttes

8 óra: Tiszavasvári, kenyérünnep és agrárgép találkozó, sörsátor, kenyérsütés, gépek felvonulása, Vásártér

9 óra 30: Nagykálló, II. fogathajtó verseny, Apostol koncert, fogathajtás, csikós bemutató

11 óra: Mándok, öt éves a város, mazsorett-bemutató, Igrice Néptáncegyüttes, Ihos József humorista, Mandala Dalszínház, tűzijáték, Szent István tér ás a sportpálya

10 óra: Csenger, Csengeri Napok, államalapító Szent István ünnepe, Hősök tere

10 óra: Tiszalök, államalapítás ünnepe, kenyérszentelés, Mandala Dalszínház, kitüntető díjak átadása

10 óra: Nyíregyháza, Szent István-napi kavalkád, új kenyér ünnepe, Burattino Bábegyüttes, református istentisztelet, szekerezés, íjászat, Múzeumfalu

10 óra: Nyírtelek, Az államalapítás ünnepe, ízek utcája, Bagosi Alexa koncert, kenyérszentelés, helyi művészeti csoportok fellépése, szabadtéri bál élőzenével, Evangélikus templom és Közösségi ház

15 óra, Tuzsér, a település fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezett VII. Tuzséri Kastély- és Almanapok, Lónyay kastély díszterme

15 óra: Szabolcs, kulturális látogatócentrum átadási ünnepsége, Szabolcsi református templom

17 óra: Nyíregyháza, Eleven művészeti csoport kiállítása, Pál Gyula terem

18 óra: Ibrány, térzene, utcaszínház, Karpatia Dance előadása, Bikini koncert, tűzijáték, Városi Szabadtéri Színpad

18 óra: Tiszavasvári, ünnepi műsor, városi fúvószenekar térzenéje, Városi Mazsorettcsoprt műsora, MÁZS-koncert, Szakos Andrea koncert, tűzijáték, Találkozások Háza előtti tér

JAM: Szent István korabeli műtárgy kiállítása

19 óra: Nyíregyháza, Cantemus gálakoncert, BUSZACSA

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!