Nyíregyháza kategória bejegyzései

A legalacsonyabb összeget a hajdú-bihari, a borsodi és a szabolcsi álláskeresők kérik

Debrecen – Átlagosan bruttó 180 ezer 300 forint fizetést kérnek potenciális munkaadóiktól az álláskeresők. A mélypont 2010 első felében volt, akkor a pályázók átlagosan bruttó 152 ezer forintért voltak hajlandóak dolgozni – derül ki a Workania.hu legfrissebb felméréséből. A “Mégis, mennyi fizetésre gondolt?” kérdésre a szebbik nem képviselői átlag bruttó 150 ezer, míg a férfiak bruttó 210 ezer forintot válaszoltak. A felsővezetői pozícióra jelentkezők a többszörösét kérik annak, mint a segédmunkára aspirálók, és az adminisztratív munkakörre pályázók is szerényebbek ezen a téren, mint mondjuk a műszaki területen szakképzettséggel rendelkezők.

Régiós összehasonlításban továbbra is Budapesten a legmagasabb a bérigény, a fővárost néhány dunántúli megye követi, a sort pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár Bereg zárják. Azt lehet mondani, hogy ugyanabban a munkakörben az ország nyugati és keleti végében élők bruttó fizetése között legalább ötvenezer forint a különbség. Természetesen a dunántúliak javára. HBN  

Magyar Kékkereszt Egyesület Országos Találkozója Kisvárdán

Kisvárda – Tevékenységeik középpontjában a szenvedélybetegségek (alkohol, kábítószer, dohányzás, gyógyszerfüggőség, játékgép-, internet-függőség) megelőzése, gyógyítása, utógondozása, az egészséges életmódra és életvitelre való nevelés áll.

A Magyar Kékkereszt Egyesület (MKKE) Kisvárdai Csoportja, és a Kisvárdai Református Egyházközség, május 12–én (szombaton) 10 órától rendezi meg, a Magyar Kékkereszt Egyesülethez, és a Református Iszákos mentő Misszióhoz tartozó (határom inneni és túli) csoportok kisvárdai találkozóját – tudtuk meg Pribula Lászlótól az MKKE helyi vezetőjétől. A találkozóra május 9–ig lehet jelentkezni.

Lelki gondozás

– A két országos szervezetnek 48 határon inneni és túli tagszervezete van – kezdte beszélgetésünket Pribula László. Tevékenységeink középpontjában a szenvedélybetegségek (alkohol, kábítószer, dohányzás, gyógyszerfüggőség, játékgép-, internet-függőség) megelőzése, gyógyítása, utógondozása, az egészséges életmódra és életvitelre való nevelés áll. Ezeknek a problémáknak a kezelésére Dömösön gyógyító intézményt tartunk fenn, amelynek működtetéséhez a Református Egyház nyújt segítséget. Együttműködünk egészségügyi intézményekkel, kórházak pszichiátriai osztályaival, drog-ambulanciáival, más történelmi egyházakkal, civilszervezetekkel. Munkánkat orvosok, lelkipásztorok, tanárok, pszichológusok, szociális szakemberek és önkéntesek segítik, karitatív módon (ingyenesen). A találkozó célja: a tevékenységeinket segítő szakemberek prevencióban, gyógyításban, utógondozásban szerzett tapasztalatainak megosztása, új megelőzési koncepciók közös megtalálása, a gyógyult emberek társadalmi reintegrációjának szorgalmazása, megbomlott családi közösségek kohéziójának erősítése, a már kialakult devianciák visszaszorítása, az egyházak hatékonyabb bevonása a lelki gondozás folyamataiba. A fórum szakmai összegzése, módszertani anyagok nyilvánosság felé való közreadása, társadalmi szintű hasznosítása.

A május 12–ei egész napos program fővédnökei, Balog Zoltán államtitkár, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Dr. Seszták Miklós Kisvárda és térsége országgyűlési képviselője, a Magyar Kereszténydemokrata Néppárt Alelnöke és Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Lelkészi Elnöke.

Az országos találkozó a kábítószer prevenciós program kisvárdai megvalósítását, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Család–és Szociálpolitikai Intézet közreműködői támogatásával, a kisvárdai, „Esély a Munkához” Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft szervezi és rendezi meg.

 

Befejeződött az elhasználódott fénycsövek gyűjtésére és hasznosítására indított magyar-román projekt

Nyíregyháza, 2012. május 2., szerda (MTI) – Befejeződött az elhasználódott fénycsövek gyűjtésére és feldolgozására indított, csaknem félmilliárd forint értékű közös magyar-román határon átnyúló program; a projekt záróeseményét szerdán tartották Nyíregyházán.A program egyik fő célkitűzése a környezettudatos szemléletformálás volt annak érdekében, hogy az elhasznált elektronikai hulladékot – ezen belül a neoncsöveket és az izzókat – ne a kommunálisan gyűjtött szemétbe dobják ki a felhasználók – mondta Simon Zsolt, a programban magyar részről érdekelt Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. felelős menedzsere.

Az 1,6 millió eurós projektben résztvevő négy magyar és négy romániai megyében mintegy 300 hulladékgyűjtő pontot létesítettek, amelyeken 500 gyűjtőedény segíti a fényforrások szelektív gyűjtését. A programnak köszönhetően megépült a Békés megyei Mezőkovácsházán egy feldolgozó üzem, amely évente mintegy 600 tonna fénycső megsemmisítésére, illetve újrahasznosítására képes.

Nyolcmilliós betörés Nyíregyházán

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya lopás miatt vett őrizetbe két 37 illetve 56 éves nyíregyházi férfit.A rendelkezésre álló adatok szerint, április 28-a és május 1-e között lakatlefeszítés módszerével törtek be egy nyíregyházi telephely területére, ahonnan eltulajdonítottak egy mezőgazdasági vontatót, egy trélert valamint egy transporter kisbuszt. A járműveken kívül elvittek még autó alkatrészeket, kézi szerszámokat és a telephelyen parkoló tehergépkocsikból több száz liter gázolajat is leszívtak.

Május 1-én a telephelytől kb. 1 km-re lévő úton az arra járó rendőröknek feltűnt az ott őrizetlenül álló tréler rajta a kisbusszal. A szolgálatban lévő rendőrök ellenőrizték a járműveket, majd értesítették a tulajdonost arról, hogy járművei rossz helyen parkolnak, akadályozzák a forgalmat. Ekkor derült ki, hogy a járműveket a közeli telephelyről ismeretlenek eltulajdonították.

Mint később kiderült éppen ekkor a két gyanúsított a szintén ellopott traktort vitte el egy nyírtelki ingatlanra. Mire visszatértek a másik két járműért, a rendőrök már várták őket. A lopással okozott kár meghaladja a nyolc millió forintot, melynek jelentős része a járművek lefoglalásával megtérült.

Tetten ért tolvajok Nyíregyházán

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást hét nyíregyházi lakos ellen. Április 27-én Nyíregyházán egy Kállói úton lévő családi ház udvarán értek tetten a rendőrök egy nyíregyházi társaságot, egy 24 éves nőt és hat 17-18-18-19-27-28 éves férfit. A tetten ért személyek éppen az udvaron tárolt vashulladékot gyűjtötték össze, hogy azt eltulajdonítsák, valamint a családi ház ajtaját is befeszítették, ahonnan különböző konyhai felszereléseket és egyéb használati tárgyakat is elloptak.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya a tetten ért személyek közül négyet őrizetbe vett és eljárása során vizsgálja, hogy a most elfogott személyek összefüggésbe hozhatók-e más, korábban elkövetett hasonló vagyon elleni bűncselekménnyel.