Országos hírek kategória bejegyzései

ECL – Gyöngyös – Eger

2010. júniusi nyelvvizsgák

2010 április 22 Kategória:ECL Gyöngyös

2010. júniusában az alábbi nyelvekből lehet vizsgát tenni:
angol, német – alap, közép és felsőfok, magyar összes szint
Vizsgaidőpontok:
június 18. Tovább a folytatáshoz

Csak egy helyen van készültség Békésben

Három belvízvédelmi szakaszon szüntették meg szerdán este a készültséget a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársai, így már csak egy helyen folyik védelmi munka Békés megyében. A belvízzel elöntött területek nagysága tovább csökkent, jelenleg kevesebb, mint négyezer hektárt borít víz.

Kifizeti-e Mezőkovácsháza a Vízművek Zrt. követelését?

Együttműködésre és jogkövető magatartásra kérte hétfői levelében dr. Csák Gyula, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója Mezőkovácsháza és Végegyháza önkormányzatait. A hír6.hu által megkérdezett Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza alpolgármestere kijelentette, értetlenül állnak a levél előtt. Hozzátette, álláspontjuk szerint éppen a Vízművek nem engedi, hogy az önkormányzat használja saját víziközmű vagyonát. Mint ahogy eddig, ezután is szívesen tárgyalnak a helyzet rendezéséről, de a Békés Megyei Vízművek által benyújtott 27 millió forintos számlából 17 millió forintot nem tartanak jogosnak, s ha kell bírósághoz is fordulnak.

NYÁRI ÉS NAPKÖZIS NYELVI TÁBOR

Általános iskolás korú gyerekek az anyanyelvükhöz hasonlóan sajátítják el az idegen nyelvet, így olyan közeget kell találni számukra, ahol spontán módon és élményszerűen tanulhatnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idegen nyelvi kommunikáció sikerének élményszerű megtapasztalása jelentős motiváló erőként működik a további nyelvtanulásban.

bővebben:
NYÁRI ÉS NAPKÖZIS NYELVI TÁBOR

ANGOL, NÉMET NYÁRI TÁBOR

ANGOL, NÉMET NYELVI TÁBOR AZ IOSZIA Oktatási Intézmény 7-14 éves korú gyermekek számára érdekes, játékos, életkoruknak és nyelvi előképzettségüknek megfelelő angol, német nyelvi tábort szervez.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az idegen nyelvi kommunikáció sikerének élményszerű megtapasztalása jelentős motiváló erőként tud működni a további nyelvtanulásban. A nyelvet ugyanis nem lehet elválasztani a cselekvéstől, a nyelvhasználat nem a szabálytalan igeformák visszamondásával kezdődik, hanem azzal, hogy az ember ki tudja fejezni az érzelmeit és hatékonyan ad át információt, érvényesíteni tudja az érdekeit.

Bővebben:
ANGOL, NÉMET NYÁRI TÁBOR