Országos hírek kategória bejegyzései

A Hercegnők kurzusa ismét sikerrel és szebbnél szebb magabiztos lányokkal zárt.

Március 20-án újabb 5 hercegnő vett részt a Hercegnő szépségverseny felkészítő kurzusán. A lányok a szombati nap folyamán először elméletben ismerkedhettek meg a smink, haj világának titkaival, majd Serdült Orsi jóvoltából személyesen kaptak ízelítőt a szépségversenyek világából. A királynő után megtanulták, mi is fontos egy fotózás alkalmával, majd Dr. Tóth Tamás vette a lányokat kezelésbe, és tanácsaival hozzájárult ahhoz, hogy a lányok a jövőben a lehető legjobb formába kerüljenek. Aipli Ági a nap végén két órás színpadi mozgásórát tartott a hercegnőknek, hogy a későbbiekben még egy zsűri és kamerák előtt is kellő magabiztossággal lépkedjenek a kifutón. A kurzus második részeként egy egész napos fotózáson vettek részt a lányok, ahol Barna Elza és Hajas László varázsolta őket valódi Hercegnőkké.
(Klinszky Gábor fotói megtekinthetők a hercegnok.hu oldalon!)


A lányok kétféle öltözékben próbálgatták szárnyaikat a kamerák előtt. Az első öltözék egy általuk választott kedvenc ruha, amihez illő sminket és hajat is készítettek nekik. Serdült Orsi tanácsait megfogadva az elején kissé félénken, de később mind magabiztosabban mozogtak Klinszky Gábor kamerája előtt elsajátítva ezzel a szépségversenyek egyik legfontosabb részét, a fotózást. Hercegnőink második körben bikinit viseltek, amely a szépségversenyek egyik szintén nélkülözhetetlen kelléke. Megtanulták, hogyan és miként kell egy fotón a legjobb, legelőnyösebb pózokat használni, hiszen Serdült Orsi is hangsúlyozta számukra: a bikiniben készült fotók nem hazudnak, mindent megmutatnak így hát a lányoknak kell megtanulni, hogy mi mutat egyénileg nekik a legjobban.
Az tavasz utolsó kurzusa tehát ismét 5 magabiztos, gyönyörű fiatal lányt készített fel a szépségversenyek és a modellvilág világára profi szakértő sztárcsapata segítségével.

Hercegnők: szépségkirálynő választás

Szépségkirálynő

szépségkirálynő, Serdült Orsolya, Hercegnő, Királynő, szépségkirálynő választás

Szépség, siker, csillogás, korona. Sok fiatal lány szeretne ezek birtokában lenni, és szépségverseny – en indulni. Ahhoz azonban, hogy bekerülhessünk a döntősök közé, felkészültnek, magabiztosnak kell lennünk. Ennek érdekében idén új formában készülhetnek a hercegnők a legújabb megmérettetésre, hiszen a Hercegnők sikerprogramjának köszönhetően a jelentkezők a legjobb formájukban mutathatják meg szépségüket a zsűri, többek között az előző év Királynője, Serdült Orsi előtt.  És, ha valaki, akkor ő tudja mi is kell igazán ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen egy szépségverseny – en.
A Hercegnő egy olyan lehetőség, amelynek során a szépségverseny – re jelentkező lányoknak nyújtanak professzionális felkészülési programot. Az előadások folyamán a szakmák kiemelkedő személyiségei segítenek kialakítani azt a külsőt és gyakorlatot, amivel magabiztosan léphetnek fel a színpadra a castingok során. Serdült Orsi és a versenyek tapasztalatait követve, a programban résztvevők előadásokon és fotózáson vesznek részt, mely hozzájárul nemcsak ahhoz, hogy legjobb formába kerüljenek, de ahhoz is, hogy megállják a helyüket hazai és nemzetközi szépségverseny – eken is.

Mi sem lenne jobb bizonyíték erre, mint a programban résztvevő szakértők listája: Hajas Laci, Klinszky Gábor, Barna Elza, Aipli Ági, Dr. Tóth Tamás és Serdült Orsi.  A szépségipar jeles képviselői egy előadássorozat és egy fotózás keretében ismertetik meg a lányokkal egy szépségverseny mindent mozzanatát, hiszen egy ilyen megmérettetés nem egy este alatt zajlik le. A szépségverseny – t megelőző felkészülés része a megfelelő haj, smink kialakítása és mozgás elsajátítása is. A hercegnőknek azonban csúcsformában kell lenni a verseny fotózásán is, amiben segítségükre lesz Klinszky Gábor fotós és Dr. Tóth Tamás, aki a lányok testi tökéletességre törekszik. Serdült Orsi, mint a program szakértője vesz részt a kurzuson, és válaszol minden felmerülő kérdésre, hiszen ki tudná jobban, hogy mi szükséges egy hercegnőnek ahhoz, hogy királynővé válhasson.

A következő kurzus időpontja március 20-a, ahol ismét folytatódik a jövő szépségkirálynőinek profi felkészítése Serdült Orsi – val.

Tovább a folytatáshoz

The University of Tokyo

Január végén könnyű szívvel hagytam magam mögött a hideg, havas Budapestet, hiszen Tokió 15 fokos tavasziasnak mondható idővel várt.
A régóta tervezett japán tanulmányutam végre kezdetét vette. Jártam már számtalan nagy amerikai városban, de ami Tokióban fogadott, az teljesen váratlanul ért. Egész más az interneten, útikönyvekből tanulmányozni, vagy „élőben” szembesülni a japán valósággal. Rend, fegyelem, tisztaság, szervezettség mindenfelé. Egy cigarettázót sem láttam, így olyant sem, aki egy laza mozdulattal a járdára dobja a csikket, vagy más szemetet. A férfiak döntő többsége öltönyben, diplomatatáskával igyekszik a metró állomások felé, aki nem így öltözött, az valószínűleg turista, és külföldi.

Az egyetemen (The University of Tokyo) két előadást tartottam. Bemutattam a hallgatóknak azokat a tendenciákat, amelyeket mi hasznosnak, jónak vélünk az informatika, a számítástechnika fejlesztései, alkalmazásai terén. Az e-kormányzat, a hátrányos helyzetűek megsegítésére szolgáló programok bemutatása (pl.WiFi-falu) során rá kellett jönnöm, hogy nehezen „veszik a lapot”, hiszen számukra ismeretlen problémákról mesélek. A főként pozitív visszajelzések alapján úgy értékelem munkámat, hogy sikerült megfelelően bemutatnom számukra a mai magyar valóságot.

Hat előadást hallgathattam meg, melyek a hihetetlenül magas technikai színvonalnak megfelelő korszerű, minden igényt kielégítő oktatási rendszereket, új tematikákat, tanrendeket mutatták be. Ismerem az európai, sőt az amerikai fejlesztéseket, de amit itt hallottam, az lenyűgözött. A céltudatosan, az igényeknek maximálisan megfelelő képzési tematikák, és azok gyakorlati kivitelezése mindenki számára követésre méltó.

Természetesen a szabadidőmben megpróbáltam közelebbről megismerni a japán fővárost. Sétát tettem a híres Ginzában, és rá kellett jönnöm, hogy több hét itt tartózkodás esetén lenne esélyem arra, hogy elmondhassam, ismerem Tokió belvárosát.
Sok fényképet készítettem, így próbálom átadni olvasóimnak az élményeimet, érzéseimet.
Végkövetkeztetésként mindenképp meg kell állapítanom, hogy – figyelembe véve a hazai sajátosságokat – nagyon sok munka vár ránk, ha szeretnénk elérni azt a szintet, amit most, ha csak érintőlegesen is, megismerhettem.