Kezdő tűzoltó poroltójához kapott volna szombaton délután, ha az egerszegi Vándor vigadó felé veti sorsa, amikor a Göcsej Kupa lassúsági pipaszívó verseny kezdetét vette.
Zalaegerszeg kategória bejegyzései
Konzolon jön a sportélmény – Veszélyt jelent a testmozgásra a számítógép
Jelentősen csökkent az aktív mozgásra fordított idő – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által a közelmúltban végzett felmérésből. Míg tíz évvel ezelőtt a 15 évnél idősebbek 56 százaléka nem végzett semmilyen sporttevékenységet, addig ma ez az arány 69 százalékot mutat.
Kevesebb tűz, több mentés
Újabb öt esztendőre Egri Gyula tűzoltó alezredest választották a Zala Megyei Tűzoltószövetség elnökének. A tisztújításon túl az idei terveket is elfogadta az önkénteseket és hivatásosokat tömörítő érdekképviselet.
Egészséges barnulás?
A nyárhoz közeledve egyre gyakrabban fordul meg a fejünkben, jó lenne némi alapszínt felszedni, hogy a plázson ne legyünk olyan rikítóak a sok csokiszínű bennszülött között.
A bárányhimlő veszélyes lehet
A bárányhimlő cseppet sem ártalmatlan betegség, noha az esetek nagy százalékában gond nélkül lezajlik. Erről az Örömkör legutóbbi rendezvényén hallhattak a látogatók, Zalaegerszegen.