„Vannak országok, ahol ez működik, és vannak olyanok is, ahol nem. Nálunk még szeretik az emberek.”

Azt hiszem, számomra a családi körben elfogyasztott vasárnapi ebéd hangulata alapozza meg a következő hetet. Már gyerekkoromban is így voltam ezzel. Nem csupán az édesanyám főztjének íze, illata és a látványa vonzott bennünket a terített asztalhoz. A komótosan egymás után elfogyasztott fogások közt mindig volt lehetőség arra, hogy az egész héten felgyülemlett mondanivalónkat megosszuk egymással.

Amikor elkezdtem dolgozni a mostani munkahelyemen, én voltam a legfiatalabb. Aztán teltek-múltak az évek, az idősebb kollégáim nyugdíjba vonultak, helyüket átvették a fiatalok.

Két barátnőmmel középiskolás éveink óta elválaszthatatlanok vagyunk. Bár érettségi után mindhárman más úton indultunk, felnőtt korunk fontosabb állomásait szinte mértani párhuzamossággal éltük át: diplomáztunk, csaknem egy időben házasodtunk, születtek meg gyermekeink. A férjeink mindig csak úgy emlegetnek bennünket: a trojka.