Szakértők szerint épp a Gazdasági Versenyhivatal az oka annak, hogy Magyarországon felborult a korábbi 60/40 százalékos arány a MasterCard- és a Visa-plasztikok között a bankkártya-kibocsátásban – írja a Napi.hu.
Nehéz összehasonlítani a bankbetéteket
Csak úgy mint a THM, az EBKM sem lehet tökéletes mutató, nem elég ha csak ezt nézzük a banbetétek összehasonlításánál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter a BankRáció.hu szakértője – írja az Index.hu.
Túlvették a forintot – 275-nél húzódik a 2008-ban indult gyengülési trend alsó támaszvonala
A devizaolimpia elmúlt heti nyertese egyértelműen a forint volt, miután a júniusi 307-es HUF/EUR szint óta 10 százalékot izmosodott fizetőeszközünk a közös valutával szemben. Ez idén a második ilyen produkció, legutóbb januárban sikerült 324-ről 290 alá esnie.
Kitört az USA-ban a mobilos vásárlási láz
Az Egyesült Államokban az okostelefon használók közel fele (47%) használta vásárlási folyamatban a mobilját – derül ki a Nielsen 2012 jóniusi kutatásából. A több mint 45 millió amerikai mobilozó mindegyike átlagosan 17 alkalommal indította el valamelyik vásárlásos alkalmazást – írja a Hwsw.hu.
Man Utd share launch
Manchester United CEO David Gill says being publicly traded won’t affect the club’s title goals.