A Trojan óvszergyártó cég egy érdekes akcióval kívánta népszerűsíteni a termékeit, úgy döntöttek, hogy New York utcáin szexjátékokat osztogatnak a járókelőknek.
MNV: új eljárásrend az ásványi nyersanyagok értékesítésénél
Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Új eljárásrendet dolgoztak ki a nem bányavállalkozók által, hatósági engedély alapján kitermelt ásványi nyersanyagok értékesítésének módjáról – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. pénteken.
A közlemény szerint a hatályos jogszabályok alapján az ásványi nyersanyag természetes előfordulási helyén állami tulajdonban áll. A hatósági engedély alapján végzendő építés, tereprendezés, mederalakítás során kitermelt nyersanyagot az engedéllyel rendelkező a hatósági határozatban meghatározott mértékben és módon, szabadon használhatja fel.
A kitermelt nyersanyagot a hatósági engedélytől eltérő célra és módon csak akkor használhatja fel – értékesítheti, hasznosíthatja – az engedéllyel rendelkező, ha annak tulajdonjogát az állam képviseletében eljáró MNV Zrt.-től adásvétel útján megszerezte.
A kidolgozott új eljárásrend az ásványi nyersanyagot kitermelők, illetve vásárolni szándékozó kérelmezők széles körét érinti, ezért a vagyonkezelő honlapján tette közzé az érintettek számára bővebb felvilágosítást nyújtó útmutatót.
– MTI –
A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!
Ötvenkilenc hattyút gyűrűztek meg a Balatonnál
Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Összesen 59 bütykös hattyút gyűrűztek meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei a kétnapos Hattyú Road Show rendezvényen a Balaton körül.
A szakemberek ezen felül 66, már gyűrűvel rendelkező madár számát tudták leolvasni, 33 esetben visszafogás nélkül, szabad szemmel vagy távcsővel. A világszerte alkalmazott, színes gyűrűs jelölés egyik legnagyobb előnye a zavarás nélküli azonosítás. “A két nap alatt számos érdekes adattal gazdagodott a hazai gyűrűzési adatbázis, hozzájárulva ahhoz, hogy még többet tudjunk meg a bütykös hattyúkról” – közölte az egyesület pénteken az MTI-vel.
Balatonfüreden az egyik madár nyakgyűrűjét 63. alkalommal sikerült leolvasni: az adatokból kiderült, hogy az állatot 2005-ben jelölték meg a Balatonon, a telet általában Horvátországban tölti, de 2009-ben kétszer is regisztrálták jelenlétét csehországi vizeken.
Három-három madár érkezett Szerbiából és Horvátországból. Keszthelyen egy olyan hattyút sikerült azonosítani, amely 2010 óta az Isonzó folyó deltatorkolatánál tölti a telet – erről a madárról 14 adatot szolgáltattak eddig a megfigyelők.
A most leolvasott hazai gyűrűs hattyúk közül mindössze tízet jelöltek a Balatonon kívül, többek között Dávodban, Fertőrákoson, Tápiószecsőn, Nagymaroson, Szombathelyen és Agárdon.
Az esemény fénypontját egy matuzsálemi korú madár azonosítása jelentette, a madarat 1996-ban, több mint egyéves korában jelölték meg Horvátországban a magyar határhoz közel, és ilyen hosszú idő alatt is mindössze csak 4 alkalommal sikerült visszafogni. Jelenleg ez a hattyú a legidősebb egyed a hazai adatbázisban.
– MTI –
A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!
Borkai: Amit itt látunk, a csoda felett van
Magyarország összenőtt a gratulációval, a világot az érdekli, hogyan törhettünk ennyire előre.
Vadkendertermesztőket fogtak el Hajdú-Biharban
Két férfit fogott el a rendőrség, akik a gyanú szerint egy hajdúszoboszlói családi házban termesztettek indiai vadkendert.