Jegyzet: Csak egy tánc volt

Elektronikus médiumok hada szalagcímezte meg az Orbán-lányok Balaton Sound-on ellejtett, a netre feltöltött csibetáncát, melyet önjelölt megmondóemberek véleményeznek habzó szájjal a videomegosztókon, blogokon. Csáki Alexandra jegyzete.

Névtelen kommentek cikáznak pro és kontra arról, ki számít közszereplőnek, miközben a hozzászólók egy része csak egyetlen momentumról feledkezik meg: két tinilány privát szórakozását bírálják hályogos szemmel és csípős nyelvvel.

Az, hogy ők a miniszterelnök gyermekei, fontos, de a történet szempontjából elhanyagolható részlet, már csak azért is, mert nem rózsaszín tütübe öltözött testőrökkel mentek fesztiválozni, nem kitűnni akartak a tömegből, csupán önfeledten szerettek volna bulizni anélkül, hogy bármi megkülönböztetés érné őket honatyájuk miatt. Nem dülöngéltek részegen, nem rúgtak fel kukákat. Táncoltak. Az ő feladatuk nem egyezik az Obama-gyerekekével, nem kell a világsajtó érdeklődésének középpontjában feszengve vigyorogniuk, egyszerűen meg kell élniük mindazt, amit a koruk megkíván.

Ha egy kis táncikálás ekkora stresszt okozott az anonimitásba burkolózó erénycsőszöknek, hogyan reagálnak majd ez első nyilvános csókra?

Csáki Alexandra

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

A citeraoktatás lesz az idei Téka tábor újdonsága

Nagykálló – Szombaton nyit a hagyományőrző Téka tábor Nagykálló-Harangodon.

Szombaton nyitja kapuit a július 28-ig nyitva tartó Téka Népművészeti Tábor Nagykálló-Harangodon, ahol régi kézműves foglalkozásokat, valamint népi táncokat ismerhetnek majd meg a résztvevők. Kelet-Magyarország legnagyobb hagyományőrző táborát 20 órakor nyitják meg, a zászlófelvonás után a Bekecs Zenekar és a Rózsafa Citera Együttes közreműködésével kezdődik a résztvevők ismerkedését is segítő néptáncoktatás. A táncoktatók munkáját a Bürkös, a Bekecs, a Zöldsátor és a Galga Zenekar segíti.

Napközben különböző kézműves foglalkozáson vehetnek részt a táborlakók. Elsajátíthatják az agyagozás, a bőrművesség, a csipkeverés, a csuhézás, a gyékényezés és a fafaragás alapjait, mesterfogásait. Lesz továbbá gyöngyfűzés, kosárkötés, nemezezés és szövés is, sőt, a kemencekészítés és a kovács mesterség tanulása is a programban szerepel. Egykori gyermekjátékokat ugyancsak elsajátíthatnak majd az érdeklődők.

Az agyagozók a korongozás alapjainak elsajátítása mellett például megpróbálhatják a váza, a szilke, a csupor, a kaspó, a pohár és a tányérkészítést is. A bőrművességet tanulók tolltartót, erszényt, szemüveg- és bicskatokot, sőt bocskort is készíthetnek. A fafaragók pedig fakanalat, fatányért, gyümölcstálat, poháralátéteket és írószertartókat fabrikálhatnak a foglalkozásokon.

Az idei, immár 29. Téka tábor újdonsága a citeraoktatás lesz, Rózsa Zoltán oktatótól tanulhatják el a pengetés alapjait a résztvevők.

KM

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!