A gazdákkal együtt

A szaktárca az érintettekkel, a magyar gazdákkal közösen szeretne felkészülni az uniós agrárpolitika új, 2014 és 2020 közötti időszakára – mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden Mezőtúron, a Vidék Akadémia első konferenciáján.

Kemény megszorítás

A szükségesnél nagyobb mértékűnek nevezték az MTI által megkérdezett elemzők a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett 367 milliárdos jövő évi költségvetési kiigazítási csomagot, amely véleményük szerint tovább ronthatja a növekedési kilátásokat és emelheti az inflációt. A bejelentésre a forint és a részvényárfolyamok is gyengültek.

Navracsics ötlete

Navracsics Tibor szerint Budapest jó eséllyel pályázhatna az Európai Szabadalmi Bíróság regionális központjának, ha ezzel a partnerországok is egyetértenek; a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről csütörtökön, a közép-európai miniszterek kétnapos veszprémi találkozója előtt nyilatkozott az MTI-nek.

Matolcsy szerint a világ

Gyökeresen megváltozik az európai uniós források elosztása 2014 és 2020 között, a fejlesztési pénzek nagy részét a vállalkozások kaphatják – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Móron, a II. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.