2010. júniusi nyelvvizsgák
Kategória:ECL Gyöngyös
2010. júniusában az alábbi nyelvekből lehet vizsgát tenni:
angol, német – alap, közép és felsőfok, magyar összes szint
Vizsgaidőpontok:
június 18. Tovább a folytatáshoz
Kategória:ECL Gyöngyös
2010. júniusában az alábbi nyelvekből lehet vizsgát tenni:
angol, német – alap, közép és felsőfok, magyar összes szint
Vizsgaidőpontok:
június 18. Tovább a folytatáshoz
Három belvízvédelmi szakaszon szüntették meg szerdán este a készültséget a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársai, így már csak egy helyen folyik védelmi munka Békés megyében. A belvízzel elöntött területek nagysága tovább csökkent, jelenleg kevesebb, mint négyezer hektárt borít víz.
Együttműködésre és jogkövető magatartásra kérte hétfői levelében dr. Csák Gyula, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója Mezőkovácsháza és Végegyháza önkormányzatait. A hír6.hu által megkérdezett Varga Gusztáv, Mezőkovácsháza alpolgármestere kijelentette, értetlenül állnak a levél előtt. Hozzátette, álláspontjuk szerint éppen a Vízművek nem engedi, hogy az önkormányzat használja saját víziközmű vagyonát. Mint ahogy eddig, ezután is szívesen tárgyalnak a helyzet rendezéséről, de a Békés Megyei Vízművek által benyújtott 27 millió forintos számlából 17 millió forintot nem tartanak jogosnak, s ha kell bírósághoz is fordulnak.
Nem semmi cég:
Aeroviva
Általános iskolás korú gyerekek az anyanyelvükhöz hasonlóan sajátítják el az idegen nyelvet, így olyan közeget kell találni számukra, ahol spontán módon és élményszerűen tanulhatnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy az idegen nyelvi kommunikáció sikerének élményszerű megtapasztalása jelentős motiváló erőként működik a további nyelvtanulásban.
bővebben:
NYÁRI ÉS NAPKÖZIS NYELVI TÁBOR