Egy újfajta számítógépes kártevő terjed a japán Hentai, azaz az anime stílusú pornográf játékok letöltői között. A szoftver azokat veszi célba, akik a felnőtteknek szánt játékok illegális másolatait töltik le.
Konzolon jön a sportélmény – Veszélyt jelent a testmozgásra a számítógép
Jelentősen csökkent az aktív mozgásra fordított idő – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által a közelmúltban végzett felmérésből. Míg tíz évvel ezelőtt a 15 évnél idősebbek 56 százaléka nem végzett semmilyen sporttevékenységet, addig ma ez az arány 69 százalékot mutat.
Meghosszabbított légiforgalmi korlátozások, vasúti utazási információk
A légtérzár ideje alatt meghosszabbított pénztári nyitvatartással várjuk.
Ottawában nyert a címvédő az NHL-ben
A címvédő Pittsburgh Penguins 4-2-re nyert Ottawában az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának vasárnapi játéknapján, ezzel 2-1-re módosította az állást az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
Idén már 50 bankot zártak be az Egyesült Államokban
Idén már 50 bankot zártak be az Egyesült Államokban; a szövetségi pénzügyi hatóságok legutóbb néhány napja nyolc csődbe ment pénzintézetre tettek lakatot: 3 Floridában, 2 Kaliforniában, 1-1 Massachusetts, Michigan és Washington államban szüntette be működését – hangzott el vasárnap a CBS News televízióban.