Az emberi erőforrások minisztere szerint nem végleges a kormány döntése a pedagógusbér-emelés elhalasztásáról, a jövő évi gazdasági számok tükrében még változhat. Balog Zoltánt pénteken egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztató után kérdezték az újságírók, miután a nemzetgazdasági miniszter bejelentette a 2013-as költségvetést érintő, 397 milliárd forintos kormányzati kiigazító programot.
Brutálnagy török befektetés készül
Aláíráshoz közeli állapotban van egy 250-300 millió eurós török telekommunikációs beruházás szerződése, illetve tárgyalások kezdődnek a világ második legnagyobb üveggyártó cégének magyarországi befektetéséről – közölte a Török-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke pénteken Hévízen.
Meglepetés: jönnek az azeri szerződések
Hamarosan konkrét szerződések születhetnek magyar és azeri vállalatok között; Szijjártó Péter tudomása szerint az azeri delegációval érkezett üzletemberek kedden céglátogatásokon vesznek részt – mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Alig fogyasztunk
A magyar háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura közel 1.330 milliárd forintot költöttek 2012 első félévében, ami fél százalékos növekedést, gyakorlatilag stagnálást jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a GfK Hungária szerdán az MTI-vel.
A hét évvel ezelőtti szintre esünk
A magyar gazdaság teljesítménye 2012-ben a 2005. évivel lesz azonos, azaz az utóbbi hét év a gazdasági növekedés szempontjából elveszett – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.