Technikai okok miatt módosul a vonatközlekedés a két város közötti kishatárforgalomban.
The University of Tokyo

Január végén könnyű szívvel hagytam magam mögött a hideg, havas Budapestet, hiszen Tokió 15 fokos tavasziasnak mondható idővel várt.
A régóta tervezett japán tanulmányutam végre kezdetét vette. Jártam már számtalan nagy amerikai városban, de ami Tokióban fogadott, az teljesen váratlanul ért. Egész más az interneten, útikönyvekből tanulmányozni, vagy „élőben” szembesülni a japán valósággal. Rend, fegyelem, tisztaság, szervezettség mindenfelé. Egy cigarettázót sem láttam, így olyant sem, aki egy laza mozdulattal a járdára dobja a csikket, vagy más szemetet. A férfiak döntő többsége öltönyben, diplomatatáskával igyekszik a metró állomások felé, aki nem így öltözött, az valószínűleg turista, és külföldi.
Az egyetemen (The University of Tokyo) két előadást tartottam. Bemutattam a hallgatóknak azokat a tendenciákat, amelyeket mi hasznosnak, jónak vélünk az informatika, a számítástechnika fejlesztései, alkalmazásai terén. Az e-kormányzat, a hátrányos helyzetűek megsegítésére szolgáló programok bemutatása (pl.WiFi-falu) során rá kellett jönnöm, hogy nehezen „veszik a lapot”, hiszen számukra ismeretlen problémákról mesélek. A főként pozitív visszajelzések alapján úgy értékelem munkámat, hogy sikerült megfelelően bemutatnom számukra a mai magyar valóságot.
Hat előadást hallgathattam meg, melyek a hihetetlenül magas technikai színvonalnak megfelelő korszerű, minden igényt kielégítő oktatási rendszereket, új tematikákat, tanrendeket mutatták be. Ismerem az európai, sőt az amerikai fejlesztéseket, de amit itt hallottam, az lenyűgözött. A céltudatosan, az igényeknek maximálisan megfelelő képzési tematikák, és azok gyakorlati kivitelezése mindenki számára követésre méltó.
Természetesen a szabadidőmben megpróbáltam közelebbről megismerni a japán fővárost. Sétát tettem a híres Ginzában, és rá kellett jönnöm, hogy több hét itt tartózkodás esetén lenne esélyem arra, hogy elmondhassam, ismerem Tokió belvárosát.
Sok fényképet készítettem, így próbálom átadni olvasóimnak az élményeimet, érzéseimet.
Végkövetkeztetésként mindenképp meg kell állapítanom, hogy – figyelembe véve a hazai sajátosságokat – nagyon sok munka vár ránk, ha szeretnénk elérni azt a szintet, amit most, ha csak érintőlegesen is, megismerhettem.
Nem herényi fasz ez…
„Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát erről ő dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett” – közölte Herényi Károly egy rádióinterjúban. Az önmagát „konzervatív párt”-ként meghatározó MDF képviselője szerint „nem lehet egyenlőségjelet tenni a holokauszt és a kommunizmus áldozatai közé”. Herényi Károly ezzel a nyilatkozatával végleg kiírta magát a demokratikus közéleti szereplők és a normális emberek közül.
Tisztelt Centrum Parkoló Kft!
A parkolási szakember azt mondta, a kis utcákban csak 18 óráig kell fizetni a parkolási díjért. Ennek én természetesen nagyon megörültem, ám annak már kevésbé, hogy este 10 óra környékén azt láttam, hogy munkatársuk – ¾ 8-kor – mégis csak megbüntetett.
Holokauszt-tagadás
Elfogadták a törvényt. A bosszú népe dolgozott ma. Ha életbe lép a törvény, nem mondhatom azt, hogy nekem a kommunizmus áldozatai többet nyomnak a latban (mint családilag érintett), mert ezzel relativizálnám az Egyetlent, a Megismételhetetlent.
Eszembe nem jutna tagadni a holokausztot, mert az megtörtént. De hogy ne is vitathassam, a 600 milliós számot, vagy ne mondhassam, hogy a kommunizmus saccra 100 milliónyi áldozata szerintem fontosabb, s több, mint a hatmillió, azt kikérem magamnak. Én nem egy ilyen országban akarok élni!
Nem merek aludni
Azt mondják, megjegyeztek maguknak engem
Azt álmodom, hogy kilöknek az ablakon
Pedig lassú szenvedést terveznek
Úgy hírlik
Vastag talpú csizmáik vannak
Hogy eltapossák a kis tüzeket
Marad a szép szürke
Egyenhamu
Rettentő vörösek a napok
Lassan, forrón gördülnek egymás után
Én csak várom
Hogy támadjanak