Címke: tanfolyam

Cseppet sem apró győzelem

Nyíregyháza – Szigethy Eszter nyertes művét 3 500 alkotás közül ítélte a legjobb ifjúsági munkának a nemzetközi zsűri.

Az ENSZ által szervezett Drop by drop, azaz Cseppről cseppre pályázat ifjúsági kategóriájának győztese Szigethy Eszter lett. A huszonhárom éves tervezővel beszélgettünk.

– Nyíregyházán születtem, itt is jártam középiskolába, a főiskolát azonban már Egerben végezem. Idén államvizsgázok, utána pedig külföldön szeretném megcsinálni a mesterképzést – nyilatkozta Eszter. – Először el se hittem, hogy én nyertem. Korábban kerültem már be a legjobbak közé külföldi pályázaton, de még sosem voltam első. Hihetetlenül jó érzés, a szüleim és a barátaim is büszkék rám – mondja.

A pályázat lényege az volt, hogy egy újsághirdetést kellett készítenünk, amely másokat is arra ösztönöz, hogy megőrizzék a vizet a jövő generációi számára. Én Noé bárkáját választottam kiindulási pontnak, köré építettem a koncepcióm. Vektorgrafikus technikával készült a kép, amit később a nyomatott és az elektronikus sajtóban is be fognak majd mutatni. A nyereményem egy kéthetes tanfolyam Olaszországban, az egyik ruhaipari vállalat kommunikációs kutatócsoportjánál. Ha ott jól teljesítek és tetszik majd nekik amit az asztalra lerakok, felajánlhatnak egy egyéves, all inclusive tanfolyamot.

Bár az igazat megvallva a fősulin is van egy iskolai pályázat, egy évre Tajvanra lehet kijutni vele, azt nagyon szeretném, ha összejönne. Itthon nagyon telített a piac, külföldön pedig nagy a kereslet a jó szakemberek iránt. Több a lehetőség is, úgyhogy mindenféleképpen szeretnék nekimenni a nagyvilágnak – mondta Eszter, akinek mi is gratulálunk és reméljük, hogy összejön minden terve.

A vektorgrafika vagy geometriai modellezés a számítógépes grafikában az az eljárás, melynek során geometriai primitíveket (rajzelemeket), mint például pontokat, egyeneseket, görbéket és sokszögeket használunk képek leírására.

Akkreditált képzések Gyöngyösön!

Nemzetközileg is elismert, akkreditált nyelvi képzések és vizsgák Gyöngyösön! Általános ECL nyelvoktatás, ECDL modul és vizsgáztatás! Hamarosan lehetőség lesz szakmai BME nyelvvizsga letételére is! Ezen kívül az informatika iránt érdeklődők az ECDL moduljaival is megismerkedhetnek és tehetnek vizsgát itt, helyben!

További tanfolyamok, képzések:

mérlegképes könyvelő tanfolyam, biztonsági őr tanfolyam, munkavédelmi technikus tanfolyam, kereskedő-boltvezető tanfolyam, számítógéprendszer karbantartó tanfolyam, óvodai dajka tanfolyam, pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam, személyügyi ügyintéző tanfolyam, TB szakelőadó tanfolyam.