A ’Hutong’ sikátort, utcácskát jelent; a hutongok Peking régi negyedeinek jellegzetes keskeny utcái. Nem egyszerűen csak utcák, hanem egy évszázados hagyományokkal rendelkező életforma utolsó zárványai, melyek sajátos karaktert kölcsönöznek az általuk átszőtt városrészek arculatának. A hutong nemcsak városépítészeti fogalom, hanem egy tradicionális és eltűnőben lévő életforma szimbóluma. 1950-ben még közel 6000 hutong létezett Pekingben, számuk azóta több ezerrel csökkent a modernizációnak köszönhetően. Csak néhány helyen maradt meg a hagyományos pekingi családi ház (udvarház) – ami földszintes hosszúkás ház, és U-alakban egy kis udvar köré épül. (Adatforrás: Wikipedia, útleírások)

A kifelé zárt udvarházak élete bent sajátos mederben folyik, a hutongok lakói egymás előtt élik életüket, mindent egymás előtt tesznek (állítólag házaséletet is egymás előtt élnek)… Belterjes világ, saját szabályokkal. Egy hutongba belépve valószínűtlen világban találjuk magunkat, érvényüket vesztik a kinti realitások. Egy hutong és egy modern utca távolsága térben néhány tíz méter, időben pedig néhány száz év.

Mindez a hazai kutatási iparról jutott eszembe, ahol gyakorlatilag mindenki mindenkit ismer (vagy személyesen, vagy hallott, olvasott róla), ugyanakkor a kifelé irányuló kommunikáció meglepően szegényes. Úgy tűnik, a ’kutatási hutong’ lakói mindössze háromféle típusú kommunikációt folytatnak a külvilággal (a gazdasági élet szereplőivel, döntéshozókkal, megbízókkal, médiával). Első a sajtóközlemények unalmas, ám hatékony területe. A hírekre éhes médiát persze csak a legnagyobbak tudják folyamatosan „etetni” (Ipsos, GfK, Nielsen,…), ez az út mások számára nem áll nyitva. Tévúton járnak azok a kisebb cégek, melyek ezzel próbálkoznak – csak az idejüket és energiájukat pocsékolják, teljesen hatékonytalan ez számukra. Ez csak ipari méretekben tud igazán jól működni, a folyamatos hírgyártás pedig elképesztően erőforrás-igényes (anyagi+humán).

Elméletileg ennél érdekesebb lenne a konferenciákról, módszertani kérdésekről szóló alkalmi interjúk, tudósítások területe – de a valóságban sajnos rajtunk kívül senkit nem érdekelnek, egyébként pedig sem nem hatékonyak, sem nem előremutatók.

A harmadik féle próbálkozás a blogok, Twitter, Facebook világába vezet. Túl sok izgalom itt sem fenyeget, a cégek sok esetben a sajtóközleményeiket posztolják, tweetelik. A kutatók ügyetlenül, esetlenül használják a kommunikációs csatornákat; talán nincs mondanivalójuk, vagy a koncepció hiányzik? Ajánlanék azért 2+1 forrást, ami nekem tetszik. Az egyik a Terepnapló blog, mely sajnos hónapokig inaktív volt. Teljes mértékben egyedi, hasonló karakterű kutatási blog nincs több, hátborzongató részletességgel, alapossággal találkozhatunk a szerző elemzéseiben – várjuk a folytatást, új posztokat. A másik Pintér Robesz, aki egyszemélyes intézményként vállán viszi a szakmai kommunikációt. Más kutatók figyelmébe: az nem kommunikáció, ha időnként odadobtok egy linket a Twitteren/Facebookon, ami saját anyagaitokra mutat. Értékes, előszűrt tartalom, önálló gondolatok kellenek, konferenciákról pedig 1-1 kulcsmondat – Robesztől tessék ellesni a know-how-t. (Érdekes egyébként, hogy a színvonalas kommunikáció mennyire nem cégekhez, hanem konkrét személyekhez köthető; ha az Ipsosnak nem lenne Robesze, akkor ugyanúgy csak sajtóközleményei lennének, mint a GfK-nak, vagy bármelyik nagyobb kutatóintézetnek, akiknek jelenleg nincs saját Robeszük. Kevés olyan ember van, aki ügyesen mozog az online térben – olyan még kevesebb, aki online+offline is hozza a szintet –, ez nem működik úgy, hogy kijelölünk valakit a cégtől, oszt’ majd kommunikál ezerrel.)
A +1 forrás a nemrég megjelent Marketingkutató magazin, ahol egyelőre inkább a formát, a hazai piacon (ezen belül is a hazai kutatási iparágban) újszerű megvalósítást, kreativitást lehet díjazni. A forma, a keretek rendben vannak, a kialakítás láthatóan igényes, most már „csak” első osztályú tartalommal kell megtölteni – ez lesz a nehezebb; az online magazin egyébként az NRC (Klenovszki János) fejlesztése, print változatban is elérhető szerencsésebb konferenciázóknak, azt még nem láttam. Részemről ennyi, amit jelenleg ajánlani tudok. (Magunkat – blog, Piackutatás Hírek – nem minősítem, nem az én dolgom.) Még néhány gondolat. A kvantisok képtelenek elszakadni a számoktól; egy kvalitatív területen (vagy ott is) járatos kutató szerintem sokkal nagyobb eséllyel indulhat a kommunikációs versenyben. A kis/közepes cégek pedig kizárólag kreatív, egyedi kommunikációval emelkedhetnek ki, nem érdemes (de nem is lehet) a nagyokat másolni. Az lehet a gond, hogy az analitikus gondolkodásért (ami a szakmában alapkövetelmény), illetve a kreativitásért az agynak teljesen más területe felelős. Talán ezért ritka a kreatív kutató (többnyire olyan eredetiek, mint egy kamu Rolex). És talán ezért száraz, unalmas sok piackutató, sok cég kommunikációja. Átlagostól eltérően „huzalozott” agyú piackutatók előnyben. Jó lenne sokkal több kommunikációs próbálkozást látni legalább ezektől az emberektől. (Ki a hutongból!)

(Ha pedig a média nem foglalkozik velünk, majd csinálunk magunknak saját médiát.)

(Piackutatás blog)