Az LMP üdvözli, hogy a kormány elkezdte az EU-IMF hitel-megállapodás útjában álló törvények módosítását, ugyanakkor károsnak ítéli a kormány „látványos időhúzását” – közölte szerdán az MTI-vel az LMP.
HírExtra bejegyzései
A DK az Alkotmánybíróságban bízik
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke biztosra veszi, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése lehetővé teszi majd, hogy megalakítsák parlamenti frakciójukat.
A DK népet szavaztatna
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn megerősítő népszavazást kezdeményezett az aznap elfogadott, de még ki nem hirdetett országgyűlési törvényről – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
Ombudsman: tilos a cellában
Az alapvető jogok biztosa szerint megengedhetetlen, hogy a fiatalkorú elítéltek a cellájukban dohányozzanak a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében, Tökölön; az ombudsman a helyszínen ellenőrizte a négy évvel ezelőtti vizsgálata alapján tett ajánlásainak végrehajtását.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 küzd a vöröscsillag-viselésért
A Magyarországi Munkáspárt 2006 tiltakozik az ellen, hogy a kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése ellenére is kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett; a párt az Európa Tanács eljárását kezdeményezi.