A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke biztosra veszi, az Alkotmánybíróság (Ab) döntése lehetővé teszi majd, hogy megalakítsák parlamenti frakciójukat.
HírExtra bejegyzései
A DK népet szavaztatna
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn megerősítő népszavazást kezdeményezett az aznap elfogadott, de még ki nem hirdetett országgyűlési törvényről – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba.
Demján "összefogott" Nagy Imrével
Levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez Demján Sándor nagyvállalkozó, amelyben az V. kerületi Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor helyben maradását kérte; ellenkező esetben visszavonja az alkotás felállításhoz nyújtott adományát.
Kamionsor Záhonynál
Három órát kell várniuk a kilépésre az Ukrajnába tartó kamionoknak a záhony-csapi határátkelőhelyen szombat délelőtt – olvasható a rendőrség honlapján.
Hét méter mélybe zuhant egy rakodógép
Hét méter mély munkagödörbe esett vezetőjével együtt egy rakodógép szombat délelőtt az Árkád 2 építési területén az Örs vezér terén – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.