kerekes1 bejegyzései

Kipárolgó gőzök begyulladása okozhatott robbanást a Mol zalaegerszegi finomítójában

Zalaegerszeg, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – A kipárolgó gőzök begyulladása, úgynevezett piroforos jelenség okozhatta a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában májusban és júniusban történt két robbanást és tüzet – összegezte a tűzvizsgálat eredményét a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (ZMKI).

A Mol zalaegerszegi finomítójában május 18-án, majd június 26-án feltöltés közben robbant fel és gyulladt ki egy-egy nagyméretű bitumentartály. Egyik baleset sem járt személyi sérüléssel, a levegőbe nem került kimutatható mennyiségű káros anyag.

Egri Gyula, a ZMKI igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: a tűzvizsgálathoz igénybe vett szakértői vélemények alapján mindkét alkalommal azt állapították meg, hogy “a viszonylag magas hőmérsékleten tárolt anyagból kipárolgó gőzök begyulladása okozhatta a robbanást és a tüzet”. Magyarázatként hozzáfűzte: azt nevezik piroforos anyagnak, amely bizonyos mennyiségű oxigén jelenlétében gyújtóforrás nélkül begyulladhat.

Az igazgató kifejtette: a szakértők és más hatóságok vizsgálata alapján nem lehetett százszázalékos pontossággal meghatározni, hogy mi vezetett el a robbanásig, de ki tudtak zárni egyes okokat. A Mol a technológiai előírásokat betartotta, a tartályoknál anyaghibára vagy elöregedésre utaló jeleket nem találtak, személyi felelősséget nem lehetett megállapítani.

Azért, hogy a feltételezhető okokat kizárják, és további hasonló eseteket megelőzzenek, több teendőt is megfogalmazott a hatóság, amelyek egy részét az olajtársaság azóta már el is végezte.

A katasztrófavédelem előírta egyebek mellett a gyártástechnológiai szabályok felülvizsgálatát, a tartályokban – a robbanásveszély elkerülése érdekében – az oxigénkoncentráció csökkentését, valamint a bitumentároló rendszerek mérését és szakaszolhatóságát lehetővé tevő intézkedéseket – közölte Egri Gyula.

A májusi üzemi baleset során egy 6-8 méter átmérőjű, fémborítású, ezer köbméteres tartály teteje felhasadt a bitumennel történt feltöltése közben. A Mol akkori közleményében úgy fogalmazott: a tartály teteje “műszaki meghibásodás miatt felhasadt, a kiáramlás helyén tűz keletkezett”, az üzemi személyzet a tüzet a tűzoltóság kiérkezése előtt eloltotta.

Június végén egy ötszáz köbméteres bitumentartály szintén töltés közben robbant fel, az oldala felhasadt, majd 10-15 méter magas lángoszloppal égett. A tüzet tíz perc alatt megfékezték a tűzoltók.

Az olajtársaság és a katasztrófavédelem mindkét esetről azt közölte, hogy a környezetbe minimális, nem kimutatható mennyiségű káros anyag került, amely a lakosságot nem veszélyeztette, és nem is volt szükség lakosságvédelmi intézkedésekre.

– MTI –

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Sziget – Idén kevesebb a bűncselekmény a fesztiválon

Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Idén eddig 103 bűncselekmény történt a Sziget fesztiválon, és bár még három nap van hátra a programsorozatból, ez az adat a korábbiaknál kedvezőbb – mondta az MTI kérdésére Horváth Antal, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője, a fesztivál rendőri parancsnoka pénteken.

A BRFK bűnmegelőzési sátránál tartott sajtótájékoztatón az alezredes elmondta: a bűncselekmények zöme lopás, elsősorban a sátrakból tulajdonítanak el értéktárgyakat. Húsz embert fogtak el eddig, közülük hatot sátorból lopás miatt, tízet pedig azért, mert drogot találtak náluk.

Hozzáfűzte: folyamatosan figyelmeztetik a résztvevőket arra, hogy Magyarországon a kábítószer tartása és fogyasztása is tilos. A tíz, drog miatt elfogott ember közül nyolcan külföldiek. Theresa Bubbear, Nagy-Britannia magyarországi nagykövetségének ügyvivője magyarul köszöntötte a sajtótájékoztatón résztvevőket, és külön kiemelte, hogy idén brit rendőrök is segítik a magyar kollégáik munkáját. Rajtuk kívül holland és német rendőrök is vannak a fesztiválon. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője ugyancsak a külföldi rendőrök részvételét méltatta, emellett arról is szólt, hogy a fesztivál közbiztonsága nem csak a Sziget területén szolgálatot teljesítő rendőrökön múlik, hanem a közlekedést segítő kollegáikon, a biztonsági szolgálaton, de még a jegyszedők közreműködésén is. Kitért arra is, hogy ingyenes csomagmegőrző szolgáltatást üzemeltetnek, így aki biztonságba akarja helyezni az értékeit, megteheti. Horváth Antal alezredes a sajtótájékoztató után újságíróknak megerősítette, hogy valóban keresnek egy eltűnt 30 éves fiatalembert. Csütörtök hajnalban a fiatalember SMS-t küldött az élettársának, hogy a Sziget fesztiválra megy, de ezt követően már elérhetetlen volt. Sajtóhírek szerint a férfi egy magyarországi amerikaifutball-csapat edzője.

Horváth Antal elmondta: a fiatalember fényképét a szigeten teljesítő rendőrök és a biztonsági szolgálat is megkapta.

– MTI –

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Második világháborús robbanótest miatt lezárták a 62-es főút székesfehérvári szakaszát

Székesfehérvár, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Második világháborús robbanótestet találtak földmunkavégzés közben a 62-es főút székesfehérvári szakaszán, ezért teljesen lezárták a Seregélyesi utat, a környéken lévő házakat pedig kiürítik – tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.

 

Szabó-Bisztricz Anett elmondta: a tűzszerészek kérésére a rendőrség lezárta az utat, a közelben lévő benzinkutat ideiglenesen bezárták, a környező lakóépületeket pedig kiürítik. Ez 11 lakóházat és összesen 19 embert érint. Felhívta a figyelmet, hogy az útlezárás miatt torlódás várható. Kerülni az M7-es autópálya felé vagy a városon keresztül lehet.

– MTI –

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Portfolio.hu: 649 millió eurós tőkerészű IMF-hitel törlesztése esedékes

Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Pénteken esedékes a magyar állam számára egy 649 millió eurós tőkerészű hitel törlesztése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé, ami aktuális árfolyamon számítva mintegy 180 milliárd forintot tesz ki; az ebben a hónapban fizetendő kamatokkal együtt közel 700 millió eurót tesz ki az augusztusi pénzügyi teher – írta pénteken a portfolio.hu.

A gazdasági hírportál az IMF oldalán elérhető adatokra hivatkozva közölte, hogy pénteken 527 millió SDR-nyi tartozást kell kifizetnie a magyar államnak a 2008-2009-ben felvett hitelcsomagból. Ez az árfolyamok figyelembe vételével mintegy 649 millió eurót tesz ki.

A portfolio.hu szerint az idei évben tőkerészként, illetve kamatként összesen közel 3,5 milliárd eurót kell kifizetnie az államnak az IMF részére, amelyet jövőre 4,8 milliárd eurós, 2014-ben 0,7 milliárd eurós további kötelezettség követ. 2014-ben az Európai Bizottság felé is teljesíteni kell egy 2 milliárd eurós hitelrészt és annak kamatait. Azt követően már csak egy alkalommal áll fenn törlesztési kötelezettség: 2016 második negyedévében egy 1,5 milliárd eurós tőkerész plusz kamatai – olvasható a portfolio.hu-n.

– MTI –

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben

Budapest, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) – Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt – közölte a főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

A Kossuth Rádió Krónika című műsora szerdán számolt be arról, hogy Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még áprilisban küldte meg az ügy iratait vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek, de akkor további adatok beszerzését kérték, az üggyel kapcsolatos pénzátutalásokról kellett további adatokat gyűjteni. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya egy hónap alatt beszerezte a kért bizonyítékokat és szerdán nyújtotta be újra a dokumentumokat ismét kérve a vádemelést az ügyben.

A hírműsor szerint az NNI most is bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt javasolt vádemelést Kocsis István, az MVM és Kovács József, a Paksi Atomerőmű korábbi vezérigazgatója, valamint az MVM-mel korábban kapcsolatban álló Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselő és Sz. András vállalkozó ellen. Az NNI szerint egy indokolatlanul drága ingatlanvásárlással, emellett felesleges tanácsadói szerződésekkel, valamint fedezet nélküli kölcsönökkel 2006 és 2008 között több mint 15 milliárd forinttal károsították meg a Magyar Villamos Műveket.

Kemenes Csaba, az MVM jogi képviselője szerdán a Krónikában azt mondta: a büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. A nyomozás során az MVM ezen túlmenően is mindenben együttműködött a hatóságokkal és a továbbiakban is így fog eljárni – tette hozzá az ügyvéd.

Az NNI most az MVM hat ügyletével kapcsolatban javasolt vádemelést. További öt ügyben még folyik a nyomozás – hangzott el a Krónikában.

– MTI –

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!