Evelin debreceni diáklány rajong a művészetekért. A szép fotók,festmények,zenék egyaránt közel állnak szívéhez.
Evelin videója
Evelin debreceni diáklány rajong a művészetekért. A szép fotók,festmények,zenék egyaránt közel állnak szívéhez.
Evelin videója
A Konzervatóriumi Esték hangversenysorozat keretében Haja Zsolt és Bódi Marianna lépett színpadra kedden a Liszt teremben. Az előadáson klasszikus zeneszerzők – Mozart, Csajkovszkij, Verdi – műveiből csendült fel egy-egy dal.
Miközben “egy ország ünnepelte azt, hogy IMF-hitel ügyben Orbán Viktor letette a fegyvert”, Csaba László akadémikus szerint lehet, hogy Magyarország mégsem tud majd megállapodni az IMF-fel a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió tárgyalásokhoz való eltérő hozzáállása miatt. Petneházi Attila jegyzeteA kijelentésnek – meglepő tartalmán túl – az ad pikantériát, hogy a felvetés az Orbán Viktort tanácsokkal ellátó közgazdászok körébe tartozó professzortól származik. Szerinte az Európai Unió alapvetően politikai kérdésként értelmezi a hitelről szóló döntést, míg a Nemzetközi Valutaalap tisztán gazdasági megfontolásokat vesz figyelembe.
Magyarország várhatóan 20 milliárd forintos készenléti hitelt kap a nemzetközi szervezetektől, miközben nekünk csupán elővigyázatossági hitelkeretre lenne szükségünk. A különbség érdemi, hiszen nem mindegy, hogy az ország szekerét további súlyos tízmilliárdok elköltésével, vagy pusztán egy lehetőség felvillantásával sikerül kihúzni a kátyúból. Van mire “gyúrni”, hiszen az elmúlt napok történései bebizonyították, hogy egy esetleges megállapodásnak már a híre is azonnali forinterősödést, állampapír-piaci hozamcsökkenést és részvénypiaci ralit eredményezhet.
Az Etnokuckó programsorozat keretében hagyományőrző állagzit szervezett kedden a cívisvárosban a Debreceni Életfa Egyesület. A résztvevők az álmennyegző pillanatait több helyszínen idézték fel; míg a vőlegényt a Mátyás pincéből, a menyasszonyt a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarából kérték ki. A 25 fős szereplőgárdát és a vendégeket az egyesület a közösségi oldalakon toborozta.
A debreceni „Segítő kezek a fogyatékos gyermekekért” alapítvány önkéntesei csapatépítő tréninggel egybekötött kiránduláson vettek részt Nyíracsádon a Kék-Túra vendégházban, ahova magukkal vitték kedvenc lapjukat a Naplót is. A nap folyamán jutott idő a település nevezetességeinek megtekintésére is.