A korábban vártnál kevésbé romlik a globális személyi számítógép piac forgalma az idén: a Gartner piackutató cég szakértői két százalékos, 285 millió darabra való csökkenéssel számolnak. A Gartner ezzel az idén már harmadik alkalommal javította az idei évre vonatkozó előrejelzését. Júniusban még hat százalékos csökkenést várt.
Nincs kategorizálva kategória bejegyzései
Hétfőig kell befizetni a harmadik negyedévi előleget!
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak október 12-ig, hétfőig kell befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát.
Gazdasági válság – Még korai kilábalásról beszélni
A "törékeny stabilizáció" kifejezéssel lehet jellemezni a magyar gazdaság jelenlegi állapotát, kilábalásról azonban még korai lenne beszélni – áll a Moody’s Investors Service által kedden Londonban kiadott értékelésben, miközben az egyik cseh napilap keddi számában pozitívan méltatta a magyar költségvetési reformot.
Vám- és Pénzügyőrség: kevesebb bevétel a válság miatt
A válság miatt elmaradnak a Vám- és Pénzügyőrség bevételei a költségvetés által elvártaktól – jelentette ki Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője, a vámügyi konferencián.
Sopron és Lipót a Virágos Magyarországért verseny győztese
Sopron város és a Győr-Moson-Sopron megyei Lipót község nyerte el a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny ez évi fő díját. Az elismerés a két települést feljogosítja arra, hogy képviselje Magyarországot a jövő évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyében.