Mintegy két évtizeddel ezelőtt az internet megjelenése és elterjedése, a multimédia és a személyi számítógépek egyre gyakoribb használata változást hozott az élet számos területén. Kialakult egy új fogalom, az úgynevezett információs társadalom, amely többek között az oktatásra is kihatással van.
Nincs kategorizálva kategória bejegyzései
Mérsékeltebb szigort javasol a Bankszövetség
Elfogadható a jegybank érvelése, amely szerint az ország pénzügyi stabilitása érdekében bizonyos korlátokat kell szabni, vagyis szükséges maximálni a kiadható hitel és az érték arányát, a tervezetben szereplő mértékeket azonban módosítanák , mondta Erdei Tamás, a Bankszövetség új elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában az MNB devizahitelezési javaslatai kapcsán.
Nőtt az e-vásárlások száma
A múlt évhez képest jelentősen megnövekedett mind az e-vásárlók száma és gyakorisága is – közölte a Mai Piaccal közösen végzett legfrissebb felmérése eredményét a KutatóCentrum az MTI-vel.
Tagsági jogviszony megszűnése Bt. esetén
Hazánkban igen sok betéti társaság működik. Ennek oka, hogy alapítása nem igényel nagyobb tőkét, lényegében akár néhány ezer forinttal is leindulhat egy Bt. működése. Talán ez is az egyik oka, hogy vannak, akik belevágnak, majd hosszabb-rövidebb idő után mégis szeretnének a társaságtól búcsút venni. Erre a jelenlegi szabályozás több lehetőséget is biztosít.
A munkavállaló bejelentési kötelezettsége
A munkáltató munkavállalók számára történő tájékoztatási, illetve különböző szervekhez történő bejelentési kötelezettségéről sokat olvashatunk. Kevesebb szó esik viszont a munkavállalók munkaadó felé történő ilyen jellegű kötelezettségéről, melyek egy részét az adó jogszabályokban más részét pedig a Munka Törvénykönyvében találhatjuk. Most ez utóbbiakkal foglalkozunk.