Záhony hírei kategória bejegyzései

Palackgyűjtő diákok Záhonyban

Záhony – Fél évtizede gyűjtik szelektíven a természetkárosító műanyag palackokat a záhonyi Dr. Béres József Kollégium diákjai.
A diákotthonban és az iskolában évekkel ezelőtt a kollégiumi zöldkör szervezte meg a szelektív hulladékgyűjtést. Az Oktatásért Közalapítvány támogatásával speciális tárolóedényeket és palackzsugorító készüléket vásároltak. Ezt megelőzően másfél évtizedes hagyománya alakult ki a veszélyes hulladéknak számító szárazelemek és akkumulátorok gyűjtésének is. Ötödik éve a diákok külön edényben tárolják a papír-, illetve a műanyag hulladékot. A PET-palackok tömörítéséhez elektromos és mechanikus zsugorító készülékkel rendelkeznek, de működik az intézményben a “Tapossa laposra!” akció is.

11

Eddig hat ízben szállítottak a térségi gyűjtőhelyekre – esetenként ezres nagyságrendben – tömörített palackokat, a kisebb tételekkel pedig számos alkalommal egy közeli áruházlánc átvevőhelyét keresték fel. A napokban a szállítás megszervezéséhez a középiskola egykori diákja, mai óraadó mérnök-tanára, Molnár István nyújtott segítséget.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Középiskolai jubileum Záhonyban

Záhony – Kettős évfordulót ünnepelhetnek idén a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium tanárai és diákjai.

A tanodát 1973-ban alapították a záhonyi MÁV átrakókörzet munkaerő utánpótlásának biztosítására. Kezdetben a helyi általános iskolában, albérletben működött az intézmény, majd fél évtizeddel később átadásra került az építészeti nívódíjjal elismert új iskolaépület. Az idők folyamán módosult és bővült a képzési profil, de alapszempont maradt a város határtelepülés jellege és vasúti csomóponti funkciója. Az eltelt időszakban a kezdeti nyolc osztály és a tanulók száma is megduplázódott.

1999-től megindult a felnőtt szakképzés, 2002-ben pedig a kollégium még életében felvette a városban született jeles tudományos kutató és feltaláló Dr. Béres József nevét. A végzett diákok között állomásfőnökök, vezető MÁV tisztviselők, magas rangú katasztrófavédelmi vezetők, középiskola igazgató, polgármester, világ- és Európa bajnok testépítő, s megannyi más tekintélyes hivatást gyakorló, komoly szakmai, társadalmi pályafutást magáénak mondható személyiség található.

Az intézményt az eltelt négy évtizedben Czégény Miklós, Nagy László, Szoboszlai János, Vass Béla, Leleszi Tibor és Bodnár Attila Sándor személyében hat kinevezett vezető igazgatta. Vendégként olyan neves emberek fordultak meg a tanodában, mint Dr. Béres József, Puskás Öcsi, ifj. Dr. Béres József, Fodor Gábor, Pokorny Zoltán, Torgyán József korábbi miniszterek, Pregitzer Fruzsina színésznő, Pálffy István politikus, újságíró. A kettős évfordulóról ősszel iskolatörténeti vetélkedővel is megemlékeznek.

Tancsik Róbert

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Olvasónk írja: „Befutott” a Vasutas Klub

Záhony – Ünnepséget rendezett a záhonyi Vasutas Nyugdíjas Klub nemrégiben a helyi Voke Művelődési Házban, amit Németi Erzsébet nyugdíjas tanár nyitott meg. Szkibák Istvánné klubvezető a klub több mint három évtizedes tevékenységét értékelte. Mint mondta: „35 év szép idő, egy fél emberöltő, a klub pedig egy kapocs, amely programot ad, foglalkozásokat szervez. Mai nehéz világunkban a szürke hétköznapokat megszépíti, és életünknek értelmet ad. A közösség, a barátság nemesíti a lelket, mára egy nagy családdá formált bennünket. Nemcsak önmagunknak élünk, másokon is segítünk: volt munkatársainknak, ismerőseinknek, embertársainknak.

Egy baráti szó vagy érdeklődés a másik sorsa iránt mindig megható, szívbe markoló, nemes emberi cselekedet, mely feledteti a gondokat és reménnyel tölt el. A jó cselekedetek által mindenki számára szebb lesz majd a holnap!” A kirándulásoknak hála jártunk már Erdélyben, Kárpátalján, a Vereckei Hágónál, Szojván, Szlovákiában, Borsiban, részt veszünk a záhonyi rendezvényeken, takarítjuk a faluházat, kiállításokat rendezünk kézi munkákból, fényképekből, oklevelekből és régi használati tárgyakból. Sosem feledkezünk meg a névnapjukat, kerek évfordulójukat ünneplőkről és az egyéb ünnepnapokról. Az ’Aranyősz népdalkörünk megalakulása óta több arany, ezüst minősítést kapott már, sok városban énekeltünk kulturális rendezvényeken. A Nemzetiségek Népdal Fesztiválján első és különdíjat is nyertünk.

Nagy István klubtag

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Záhonyi templomjubileum

Záhony – 195 éve készült el a határváros egyetlen műemlék jellegű épülete, a református templom.

A reformáció előtt korán behódolt községnek már a 17-18. században fatemploma és fa haranglába volt, mely a településsel együtt a Tisza árterületén helyezkedett el. A gyakori árvizek miatt 1770-ben a templomot szétszedték és védettebb helyen építették fel. Ezzel egy időben a falu is továbbköltözött a Tiszától. (Erre utal az ,,Ócska falu” elnevezés is.)


A templom 1805-1817-ig készült késő barokk stílusban. A stílusra a pompa és hatás további fokozása jellemző XV. Lajos korában, melyet rokokónak, vagy copfnak (hajfonat) neveznek. Az épület egy 1863. évi tűzben leégett. 1864-65-ben emelték a 32 méter magas tornyát, mely szintén copf stílusú és zsindelytetős. Ugyanekkor újították meg a templomot is. A zsindelytetőt tűzveszélyessége miatt 1894-ben bádogtetőre cserélték, melyet aztán 1925-ben felújítottak újabb bádogtetőre. A templom mennyezete kazettajellegű, egyszínű kékre festett, sík deszkából készítették. A rajta lévő aranyszínű csillagok az égboltot jelképezték. Három ablak található a belső térben a copf stílusnak megfelelő formában. A templom belső elrendezésénél nagy figyelmet fordítottak a padok elhelyezésére is. A 9×20 méteres belső térben 340 ülőhely van.

A záhonyi református templom orgonáját Kerékgyártó István építette 1910-ben 6 változattal. A mesternek Debrecenben volt műhelye, s a Hajdúság és a Nyírség mellett Erdélyben is épített 23 orgonát.
1990. május 20-ra az egész tetőszerkezetet lecserélték Varga Sándor lelkipásztori szolgálatának idején, két holland lelkipásztor jelentős anyagi támogatásával. 1991-ben elkezdődhetett a templom külső falának felújítása. Látványosabban 2000-ben szépült meg a bádogtető és a külső vakolat festésével, Molnár Elemér lelkész irányításával.

Tancsik Róbert

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

ORFK: nagy forgalom várható a hosszú hétvégén az autópályákon

Budapest, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) – A háromnapos hétvége miatt nagyobb turistaforgalom várható az M1-es, az M3-as, az M5-ös és az M7-es autópályákon, a határátkelők környékén és a tranzitútvonalakon – hívta fel a figyelmet szombat reggel kiadott közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A külföldi turisták miatt elsősorban a röszkei, a nagylaki, az ártándi és a záhonyi határátkelőhelynél lehet jelentős torlódással számolni vasárnapig a kilépő irányban. Mivel a vendégmunkások szabadságolási időszaka fokozatosan véget ér, ezért főképp vasárnap délután ezeknél az átkelőknél belépő irányban is várakozásra kell készülni – írta az ORFK.
A police.hu oldalon közzétett tájékoztatásában a rendőrség közölte azt is, hogy a hétvégén folytatódnak az augusztus 10-én indult közúti ellenőrzések, ezért fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani az ország egész területén.
Az autópályák közül az M3-as 13-as kilométerszelvényénél hídjavítás miatt kell átterelésre és sebességkorlátozásra készülni, amely mindkét irányt érinti, az M31-es úton pedig Gödöllőnél, a jobb pályatesten – azaz az M0-s felől az M3-as felé vezető oldalon -, a 11-es és a 13-as kilométerszelvény közötti szakaszon garanciális munkákat végeznek, így ott szintén 80 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben.
A 7,5 tonna megengedett össztömegű és a veszélyes árut szállító közúti járművek számára érvényben van a kamionstop.
Az ORFK tájékoztatása szerint a közutakon az elmúlt napon a rendőrség összesen 139 közlekedési balesetnél intézkedett. Ezek közül egy halálos volt, további 10 baleset súlyos, 32 pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 96, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.

-MTI-

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!