Sok esetben, amikor a beteg derékpanaszaival az orvoshoz fordul, kénytelen megelégedni egy olyan véleményezéssel, vagy diagnózisszerűséggel, ami mögött egy hozzáértő rögtön felfedheti azt, hogy tulajdonképpen az orvos tanácstalan. Nem veszi a fáradságot, hogy érdemben tájékozódjon, legtöbbször fogalma sincs, hogy valójában mi áll a panaszok hátterében. Gyanús, ha a ténymegállapításkor például azt mondja, hogy „ezzel a problémával tanuljon meg együtt élni”, vagy „nem tehetünk semmit”. Persze a meggyőzés hatásosabb, amikor feltételesen lumbágót, arthritist , vagy kopást is emleget. Ilyenkor még az is szerepet játszhat, hogy a folyosón még hány ember várakozik az orvosra, talán súlyosabb ellátnivalóval, de lehet, hogy sietnie kell a magánrendelésre. Tény, hogy túlterheltek az orvosok és ostoba normák is lehetetlenítik az alapos munkát. Az viszont csak rajtuk múlik, hogy emberiességből hogyan vizsgáznak a betegeik előtt. Az előbbi viselkedés helyett, együttérzést tanúsítva közölheti a beteggel, hogy a gyógyulás kimenetele nem minden esetben kielégítő, vagy beszéljen arról, milyen kezelések nyújthatnak enyhülést. Az elutasító magatartással fokozza a lelki terheket is, melyek egyértelműen fokozzák az állapot további romlását. Tovább a folytatáshoz
Admin Blogkalauz.hu bejegyzései
Astrocenter
www.astrocenter.hu
Az ország legnagyobb asztrológiai honlapja indul hamarosan! Tovább a folytatáshoz
Jó munkalehetőség!
Mérnöki, illetve mérnök-asszisztensi tevékenység ellátására pályázatot hirdetünk.
Határozatlan idejű munkaszerződés, versenyképes kereseti lehetőség, továbblépési lehetőség!
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: informatikai ismeretek, idegen nyelv ismeret, operátori munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Tovább a folytatáshoz
Munkalehetőség, jó kereseti lehetőség Heves megyében!
Munkalehetőség és jó kereseti lehetőség Heves megyében!
Operátor – A munkakör betöltéséhez szakközépiskolai végzettség
Gyártósori összeszerelő – A munkakör betöltéséhez 8 általános iskolai végzettség szükséges.
Betanított szerelő – A munkakör betöltéséhez 8 általános iskolai végzettség szükséges.
Vágógép kezelő – A munkakör betöltéséhez szakközépiskolai végzettség, IT alapismeret és műszaki beállítottság szükséges.
Gyártósori összeszerelő – A munkakör betöltéséhez 8 általános iskolai végzettség szükséges.
Légy egy szuper csapat tagja. Jó fizetési feltételek.
Korlátozott létszám – Le ne maradj!! Jelentkezés: palyazat@ioszia.hu
Tel:06-70-328 74 49
8 16-ig
IOSZIA – Fülöp Henrik
A gerincvelő
A gerincvelő feladata, hogy kapcsolatot tartson a test perifériás szöveteivel, információkat és utasításokat továbbítva közöttük. Az agyvelőtől egészen a második ágyéki csigolyáig tart. Ez alatt már csak a „lófaroknak elnevezett idegrost köteg található. Tovább a folytatáshoz